Hirdetés

Csíkszereda: közösen ünnepelték március 15-ét

Több ezren vettek részt kedden az erdélyi március 15-i ünnepségek központi rendezvényén, Csíkszeredában. Az eseményen Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes mellett Tőkés László EP-képviselő, valamint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is részt vett.

2011. március 15., 17:212011. március 15., 17:21

Kelemen Hunor úgy fogalmazott: az erdélyi magyarság számára a következő esztendők az önrendelkezésről, a régiókról, az autonómiáról szólnak, a magyarságnak ma ugyanúgy össze kell fognia, mint az 1848-as forradalom és szabadságharc idején. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: ma már természetes, hogy Székelyföldön szabadon lehet ünnepelni március 15-ét, de huszonegy évvel ezelőtt ez nem volt természetes.

Felhívta a figyelmet, hogy a magyarságnak folytatnia kell harcát az autonómiáért, nem valaki ellen, hanem saját jövője érdekében. „Nem a vesztesek, hanem a győztesek útját akarjuk választani, hogy mi magunk mondhassuk meg, milyen legyen a jövő” – mondta Kelemen Hunor.

A székelyföldi rendezvényen Semjén Zsolt magyar kormányfőhelyettes kijelentette: az idei március 15 úgy vonul be a történelembe, mint amikor megnyílt a lehetőség arra, hogy nemzettársakból polgártársak legyünk.

„A szent istváni műnek lényege: a magyarság nem csak a közös nyelv és a kultúra, hanem a közjog egysége is – ezt szimbolizálja a Szent Korona. – mondta – Ezért éreztük kötelességünknek a magyar állampolgárság biztosítását úgy, hogy ne kelljen elhagyni a szülőföldet.” Hangsúlyozta: „akkor vagyunk hűségesek a tizenkét ponthoz, ha megharcolunk minden magyarért”.

Mint mondta: létezhet számtalan véleménykülönbség, lehetnek személyes ütközéseink, különböző felfogásaink, de a nemzet szolgálatában, a nemzet iránti hűségben nem lehet különbség köztünk. Kifejtette, hogy csak akkor van megmaradás, ha a nemzetépítés, az országépítés gondolata a közösségépítéssel együtt jár.

Tőkés László EP-alelnök úgy vélekedett, a 12. pont a beteljesülés útjára lépett: igazi XXI. századi megoldásként, a határok fölötti nemzetegyesítés politikájának megfelelően, a nemzet közakaratából megvalósulóban a magyar unió – az Európai Unióban.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés