Hirdetés

Csalástól tart az ellenzék

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Civil szervezetek és román pártok színeiben állhatnak az urnák mellé Tőkés László támogatói. Civil megfigyelőkkel és egyes román pártok színeiben állított urnabiztosokkal próbálja elejét venni az erdélyi magyar ellenzék annak, hogy csalások rontsák Tőkés László esélyeit az európai parlamenti választásokon. Erről Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszéki elnöke nyilatkozott a Krónikának.

Krónika

Krónika

2007. november 20., 00:002007. november 20., 00:00

Mint megjegyezte, indokolt az aggodalmuk, hiszen az RMDSZ képviselőcsoportja is az ezt a helyzetet orvosolni kívánó Toró T. Tibor által beterjesztett kezdeményezés ellen szavazott. A hétvégi romániai európai parlamenti választásokon megméretkező 551 jelölt közül csupán Tőkés Lászónak nem lehetnek hivatalosan jelen a támogatói a szavazatszámlálásnál. Amikor a püspök kampánystábja az Országos Választási Bizottságtól kérdezte meg, hogy miként ellenőrizhetik a választás menetét, írásban érkezett a válasz: Tőkés az ország valamennyi szavazóhelyiségébe ellátogathat a választás napján.

„A csalásnak több módozata is lehetséges elsősorban azokon a településeken, ahová a román pártok nem küldenek urnabiztosokat – nyilatkozta a Krónikának Árus Zsolt, a Magyar Polgári Szövetség gyergyószéki szervezetének elnöke. – Ezek egyike az, hogy az urnabiztosok figyelik, ki nem szavazott, és amikor közeleg az urnazárás, szavaznak helyette. A másik módszer az, hogy a szavazatszámlálás során a nem kívánt jelöltre leadott szavazatok egy részét érvénytelenítik egy második pecséttel. Csalhatnak az urnabiztosok azzal is, hogy megmutatják a segítséget igénylő szavazóknak, hová kell ütni a pecsétet.”

Amint Tõkés támogatói köreibõl megtudtuk, az ellenzéknek e tekintetben jól jött, hogy tavaszról õszre halasztották a választásokat. Ez idõ alatt sikerült ugyanis módosítani a Sepsireform egyesület statútumát úgy, hogy immár a választások megfigyelése is az egyesület tevékenységi körei közé tartozzék, és ne csak Háromszékre korlátozódjék a mûködése. Az értesülést Gazda Zoltán, az egyesület elnöke megerõsítette. Hasonlóképpen járt el Biharban a Magyar Polgári Egyesület is. „Beadtuk a Megyei Választási Bizottsághoz a kérésünket, hogy megfigyelõként jelen lehessünk az urnáknál. Épp most (tegnap délután – szerk. megj.) kaptam a hírt, hogy a bizottságban RMDSZ-es javaslatra a döntést elhalasztották. Az RMDSZ képviselõje arra hivatkozott, hogy az MPE tagjai között RMDSZ-tagok is vannak” – jelentette ki Csuzi István, az egyesület elnöke. Hozzátette, román pártok színeiben is lesznek urnabiztosaik, de nem kívánt nyilatkozni arról, hogy mely pártokkal egyeztek meg. Az urnabiztosok munkáját egyébként a román állam megfizeti: a mintegy 16 órás munkáért száz lejt meghaladó összeget fizetnek.

A román pártokkal való együttmûködéstõl elsõsorban Maros megyében ódzkodtak az ellenzékiek. Márton Zoltán, a Maros megyei székely tanács titkára elmondta, még az ilyen célú együttmûködést sem tartják helyesnek. „A korábbi választásokon csúfot ûztek abból, hogy egyes magyar ellenzéki csoportok román pártok színeiben méretkeztek meg” – magyarázta. Hozzátette, Maros megyében a Pro Europa Liga színeiben lesznek megfigyelõik. Jónak is tartotta, hogy munkájukat önkéntesen, ingyenesen végzik, így legalább nem olyan emberek lesznek ott, akik csak pénzszerzési lehetõségnek tekintik a felügyeletet.

Háromszéken kevésbé ódzkodtak a román pártok logóitól. Gazda Zoltán helyi MPSZ-elnök szerint a Liberális Demokrata Párt (PLD) szinte az egész megyében átengedte az urnabiztosi helyeit a magyar ellenzéknek, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt pedig mind Kovászna, mind Hargita megyében a magyar ellenzékre bízta az urnabiztosi listák összeállítását. Gazda szerint a helyzetet csupán az rontja, hogy a választási bizottság sorshúzás útján dönti el, hogy a parlamenti frakcióval nem rendelkezõ pártok közül melyik küldhet urnabiztost egy-egy szavazóhelyiségbe. Az MPSZ sepsiszéki szervezetének elnöke úgy tudta, a pártoknak máig kell leadniuk az urnabiztosok listáját.

A Tõkés-kampánystáb egyébként levélben tájékoztatta Hans-Gert Pötteringet, az Európai Parlament (EP) elnökét arról, hogy súlyosan sérülhet a választás demokratikus jellege azáltal, hogy nem biztosított valamennyi jelölt számára az ellenõrzés joga. A levelet Traian Bãsescu államfõnek, valamint az EP frakcióinak is elküldték. Azt kérték ugyanakkor, hogy az uniós intézmények képviseltessék magukat a romániai választásokon.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés