
Mobil kemencét is hoztak a torockói Duna-házhoz
Fotó: Facebook/Duna-ház Torockó
Családi ünnepi kreatív foglalkozásokkal, kalácssütéssel, adventi koszorúk és ajándékok készítésével, gyertyaöntéssel kezdődtek szombaton az adventi programok a torockói Duna-házban. Vasárnap délben, az unitárius templomban tartott istentisztelet után közös adventi gyertyagyújtást rendeznek a Duna-ház előtt.
2025. november 29., 14:362025. november 29., 14:36
A délelőtt folyamán közös zenélés, éneklés alapozta meg az ünnepvárás hangulatát, majd a Böjte Csaba által alapított torockói gyermekotthonból, illetve a környező településekről – Torockószentgyörgyről, Kövendről, Várfalváról – érkezett gyermekek adventi koszorúkat, karácsonyi díszeket készítettek a Duna-ház által rendelkezésükre bocsátott eszközökkel.
Dévényi Dorottya, a Duna Médiaszolgáltató rendezvényszervezője az MTI-nek elmondta, a magyar közmédia erdélyi közösségi háza mindig gazdag kulturális, családi programmal készül advent első hétvégéjére. A hagyományos foglalkozások mellett idén egy kis kalácskészítő műhelyt, egy mobil kemencét is hoztak Magyarországról, lehetővé téve, hogy a gyerekek megfonhassák és meg is süthessék saját karácsonyi kalácsukat.
A családi programban a szülők is és a torockói lakosok is részt vettek, ők is készítettek adventi koszorút.
Szombat este Kilyén Ilka Magyar Örökség-díjas színművész és Ritziu Ilka Krisztina, a Bekecs Néptáncszínház művésze Ila Gábor zongorakíséretével adja elő Karácsonyi rege című, népi karácsonyi dalokból és a magyar irodalom gyöngyszemeiből összeállított zenés műsorát a torockói Duna-házban.
amelyen Csécs Márton torockói unitárius esperes osztja meg ünnepi gondolatait, egy helyi iskolás fogja elszavalni Wass Albert egy karácsonyi versét, majd a program végén meleg teával, és süteménnyel kínálják meg a résztvevőket.
A torockói Duna-ház adventi programjai december 7-én is folytatódnak, amikor Seregély Mirtill mogyoródi mézesbábos mester vezetésével írókás és ütőfás technikával készítenek süteményeket és egy mézeskalács-kiállítást is bemutatnak.

Az ünnep közeledtével az örökzöld ágakból font adventi koszorú ismét a karácsonyi készülődés meghitt jelképe. A 19. századi kezdetektől a modern stílusokig formálódó hagyomány gyertyái és díszítései ma is a várakozás üzenetét hordozzák.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
szóljon hozzá!