Hirdetés

Csak „drámáznak” az egészségügyben? – a miniszter nem érti, miért tartanak spontán sztrájkot a kórházakban

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Újabb kórházak csatlakoztak az egészségügyi alkalmazottak egy részét érintő bércsökkenés miatti tiltakozáshoz. A miniszter azonban továbbra sem érti, mi a probléma.

Bíró Blanka

Kőrössy Andrea

2018. április 18., 17:292018. április 18., 17:29

Nem csillapodnak a kedélyek az egészségügyben, továbbra is nagy az elégedetlenség az új előírások okozta béranomália miatt, amely ellen az ország különböző pontjain egyre több intézményben tiltakoznak.

Szerdán reggel a kolozsvári kardiológiai intézetben és a resicabányai megyei kórházban tartottak munkabeszüntetéssel járó spontán sztrájkot azok az alkalmazottak, akiknek fizetése csökkent az új bértörvény, illetve a pótlékokra vonatkozó szabályzat alkalmazása után.

Hirdetés

Florin Crişan, a kolozsvári intézet menedzsere az Agerpres hírügynökségnek arról számolt be: mintegy 70–80 személy vett részt a tiltakozáson. Elmondása szerint a rendelkezésükre álló keretből egyszerűen nem tudtak beleférni a minisztérium által elrendelt értékekbe, ezért úgy döntöttek, hogy egyelőre csak az alapfizetést kapják meg az alkalmazottak, a többletjuttatásokra vonatkozó szabályzatot pedig még nem alkalmazták.

Közben igyekeznek meggyőzni a szaktárcát, hogy módosítsa az előírásokat, hiszen az új bértörvény nyomán Crişan szerint több alkalmazottnak is csökkent a fizetése. A napokban Kolozsváron a sürgősségi klinikai kórházban, valamint a gasztroenterológiai és hepatológiai klinikán is hasonló spontán sztrájkot tartottak. Szerdán a resicabányai megyei kórház többtucat alkalmazottja – ápolók, beteghordozók, sofőrök és az adminisztratív személyzet tagjai – tüntetett az intézmény udvarán, miután egyesek bére több száz lejjel csökkent.

A miniszter szerint máris megoldást találtak a problémára

Sorina Pintea egészségügyi miniszter eközben kitart amellett, hogy az egyes alkalmazottakat érintő bércsökkenés „nem olyan drámai, ahogyan azt sokan mondják”, állítása szerint pedig már egyébként is találtak erre megoldást. A tárcavezető a România TV-ben beszélt arról, hogy

Idézet
végső soron óriási lépést tettünk előre az orvosok juttatásának megemelésével, amit mindenki ígérgetett, mi pedig végrehajtottunk”.

A miniszter ugyanakkor ismételten hangsúlyozta azt a korábban hangoztatott meglátását, miszerint a pótlékok arányos elosztása a kórházak vezetőségének feladata, és meggyőződése, hogy lehet mindenki számára előnyös módszert alkalmazni. Sorina Pintea rámutatott: személyesen ellenőrizte mindegyik bukaresti kórház helyzetét, ahol a napokban spontán sztrájkot tartottak, innen tudja, hogy a bércsökkenések mértéke nem olyan drámai.

A miniszter ugyanakkor értetlenkedve fogadta, hogy több intézményben a törvény által megengedett maximális értékű pótlékokat kaptak az alkalmazottak, holott korábban a páciensekkel vásároltatták meg a gyógyszereket és fogyóeszközöket. Hozzátette: rengeteg orvos igenis elégedett a mostani bérével, és ha erről nem is beszélnek nyilvánosan, egyesek személyesen neki küldtek köszöntő üzenetet.

korábban írtuk

Munkabeszüntetés a kórházakban – az egészségügyi miniszter nem látja drámainak a bérhelyzetet
Munkabeszüntetés a kórházakban – az egészségügyi miniszter nem látja drámainak a bérhelyzetet

Több száz egészségügyi alkalmazott tartott hétfőn munkabeszüntetéssel járó spontán sztrájkot az ország számos kórházában: az érintettek a napokban megkapott bérük miatt elégedetlenek, illetve azzal, hogy az életbe léptetett egységes bértörvény teljes káoszt okozott az ágazatban.

Bírósághoz fordul a Sanitas Háromszéken

A Sanitas szakszervezet Kovászna megyei kirendeltsége eközben a bíróságon készül jogorvoslatot kérni amiatt, hogy egyes háromszéki intézményekben a jogszabály által előírt minimális szintnél jóval kisebb pótlékokat kaptak az alkalmazottak – közölte Vasile Neagovici. Az érdekvédelmi tömörülés megyei elnöke rámutatott:

a mentőállomásnál legkevesebb 55 százalékos pótlékot ír elő a szabályzat, ám Kovászna megyében ennél 29 százalékponttal kevesebbet kaptak. A kovásznai Benedek Géza Szívkórház alkalmazottai 25 százalékkal kisebb pótlékot kaptak a megengedett minimálisnál, és hasonló a helyzet a közegészségügyi igazgatóságnál is.

Mind a három intézmény esetében a fő hitelutalványozó az egészségügyi minisztérium. A bírósági kereset mellett a társadalmi párbeszédért felelős megyei bizottsághoz is beadvánnyal fordulnak, jelezve a törvénytelenséget, mondta Neagovici.

A sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórházban ugyanakkor még nem véglegesítették a számításokat, hogy a minimális megengedett pótlékszinttel beleférnek-e a 30 százalékos keretbe, Neagovici szerint viszont a kilátások nem biztatóak. A baróti és a kézdivásárhelyi kórházban eközben sikerült kiadni a megfelelő szintű juttatásokat, az alkalmazottak elégedettek. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ

A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó

Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó
2026. november 04., szerda

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták

„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták
2026. november 04., szerda

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek

Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét

A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét
2026. november 03., kedd

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat

Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat
2026. november 03., kedd

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?

Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Országos razzia, több mint ötszáz házkutatás: Maros megyei rendőrök csaptak le a facsempészekre

Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.

Országos razzia, több mint ötszáz házkutatás: Maros megyei rendőrök csaptak le a facsempészekre
2026. november 03., kedd

Alacsonyan szállnak a gépek Arad felett, ideiglenesen átirányították a temesvári repülőtér légiforgalmát

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.

Alacsonyan szállnak a gépek Arad felett, ideiglenesen átirányították a temesvári repülőtér légiforgalmát
2026. november 03., kedd

Ingyenes iránytű a munkaerőpiaci útvesztőben: kolozsvári magyar fiatalok segítik a friss diplomásokat

Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.

Ingyenes iránytű a munkaerőpiaci útvesztőben: kolozsvári magyar fiatalok segítik a friss diplomásokat
Hirdetés
Hirdetés