Civilek az erdélyi magyarság nevében

Holnap kezdődik a határon túli magyarokról szóló konferenciasorozat Más-más témaköröket kívánnak felvetni a Sólyom László köztársasági elnök által meghirdetett, a határon túli magyarságról szóló konferenciasorozat erdélyi meghívottjai.

Gazda Árpád

2006. május 03., 00:002006. május 03., 00:00

Néhányan közülük már az elmúlt napokban egyeztették mondandójukat. Bakk Miklós politológus az autonómia ügyét tekinti a holnap kezdődő rendezvénysorozat egyik legfontosabb kérdésének. Lapunk főmunkatársa az eszmecserén az erdélyi magyar politikai helyzetbe és az autonómiatörekvésekbe nyújt bepillantást. Mint elmondta, Magyarország korábban ezt az ügyet a szomszédos országok magyar politikai szervezeteire bízta. Ez szerinte helyes is volt, csakhogy e szervezetek semmilyen magyar és nemzetközi támogatást nem kaptak ahhoz, hogy elképzeléseiket érdemi tervként tűzhessék az illető országok politikai napirendjére. „Ezen kellene változtatni egy újabb, kreatívabb politikával, mely kihasználja, hogy az Európai Unióban egységesül a közpolitika eszközrendszere” – szögezte le Bakk Miklós.
Vetési László lelkész a szórványmagyarságról, ezen belül a csángó közösségről készít helyzetjelentést. Az Erdélyi Református Egyházkerület missziós szórványlelkésze lapunknak elmondta, támogatási rendszert javasol a nagyvárosi szórványban élők számára, míg az elfogyó kistelepülések esetében a pedagógusok odatelepítését, a helyi értelmiség életfeltételeinek megteremtését szorgalmazza.
Székely István, a Magyar kisebbség folyóirat felelős szerkesztője többek között a magyarországi támogatási rendszerek újragondolásához kíván néhány támpontot adni. Úgy vélte, a magyarországi finanszírozásra épülő határon túli intézmények túlnőtték már a létező kereteket, ezért az EU-s források megcélozására kellene hangsúlyt fektetni. Megítélése szerint a pénzügyi elszámolások mellett a megfinanszírozott tervek tartalmi megvalósulását is ellenőrizni kellene.
Jakabffy Tamás, a Keresztény Szó felelős szerkesztője előadásával kapcsolatban nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Azt hangsúlyozta csupán, hogy nem a politikai szférát összekapcsoló Magyar Állandó Értekezlet (Máért) alternatívájaként kell értelmezni ezt a konferenciát. „Ez nem ellen-Máért, hanem egy egészen újszerű konzultációsorozat lehet” – tette hozzá.
Az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontjának igazgatója, Horváth István is azt reméli, az elhangzó vélemények mögött nem keresik majd különböző politikai formációk rejtett napirendjét. A kolozsvári szociológus többek között az oktatáspolitika kérdéskörében kíván véleményt nyilvánítani. „Ennek megváltozott a logikája. Az erőforrásoknak a koherencia irányába kell hatniuk, s olyan hiányos területek lefedését kell célozniuk, mint például a felnőttképzés” – bocsátotta előre a kutató.
Kiss Tamás, az RMDSZ demográfiai munkacsoportjának vezetője lapunknak megjegyezte, az elmúlt évek kutatásai alapján modellezni próbálta a népességi adatok jövőbeni alakulását. „A nagy kérdés a migráció – magyarázta a szociológus. – Ettől függ ugyanis, hogy felgyorsul vagy mérséklődik az erdélyi magyarság fogyása.” Krónika
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében
2025. szeptember 25., csütörtök

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül

Sokan szembesülnek azzal, hogy az elektronikus személyi igazolvány nem használható ügyintézésre, mivel a legtöbb intézmény nem rendelkezik kártyaolvasóval. Az új igazolványok nem tartalmazzák a lakcímet, ezért lakcímkártyára lenne szükségük.

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül
2025. szeptember 25., csütörtök

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön, két hónappal a szerződésben megszabott határidő előtt jóváhagyta a műszaki kivitelezési tervet az észak-erdélyi (A3) autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának utolsó 20 kilométerére.

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban

Két hálózsákot és két kabátot loptak el a Fogarasi-havasok gerincén túrázó német fiataloktól. A lopás miatt a német turisták kénytelenek voltak megszakítani útjukat.

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban