
A kórház épülete Pákey lajos építész tervei alapján épült 1912-ben
Fotó: Valer Sălăgean archívuma
Civil összefogással próbálják megmenteni a Pákey Lajos építész tervezte egykori mócsi kórházépületet: a helyiek egyesületet hoznának létre, és petícióban kérik az önkormányzat támogatását a sürgős beavatkozáshoz. Valer Sălăgean, a kezdeményezés elindítója a Krónikának arról beszélt, hogy a kórház épülete nemcsak építészeti értéket képvisel, hanem a közösség múltjának is fontos része, amelyet nem hagynának veszni.
2026. március 27., 13:522026. március 27., 13:52
Civil kezdeményezés indult a mócsi egykori kórház épületének megmentésére. A mezőségi településen a helyiek fogtak össze, és egyesület létrehozását tervezik, amelynek elsődleges célja az 1912-ben, Pákey Lajos tervei alapján emelt ingatlan megóvása lenne.
Az épület mintegy másfél évtizede áll kihasználatlanul, állapota ez idő alatt jelentősen leromlott. A civilek szerint ugyanakkor még nem késő beavatkozni. Bár a tetőszerkezet megrongálódott, és az ingatlan több ponton beázik, a fő tartóelemek nem károsodtak végzetesen:
Éppen ezért úgy vélik, hogy elsősorban a további állagromlás megállítása lenne a legsürgetőbb feladat. Ennek érdekében petíciót indítottak, amelyben két konkrét kéréssel fordulnak a helyi önkormányzathoz.
Mint írják, a javítás költségeit teljes egészében adományokból és szponzori támogatásokból fedeznék, így az nem róna terhet a helyi költségvetésre.
Valer Sălăgean, a Mentsük meg a mócsi kórházat civil kezdeményezés elindítója a Krónikának elmondta, szívügyüknek tekintik az épület megmentését, amely nemcsak építészeti, hanem közösségtörténeti szempontból is kiemelkedő értéket képvisel. Az ingatlant a kolozsvári építészet meghatározó alakja, Pákey Lajos építész tervezte – nevéhez olyan jelentős létesítmények fűződnek, mint a New York Szálló vagy az egykori Iparmúzeum (ma a Műszaki Egyetem épülete – szerk. megj.) –, ami különleges műemléki rangot ad az egykori kórháznak.
A kórház nem csupán Kolozs vármegyei forrásokból épült fel, hanem a Mócsi Vidéki Takarékpénztár is jelentős támogatással járult hozzá a megvalósításhoz. Ez azt jelzi, hogy már több mint egy évszázaddal ezelőtt is a helyi közösség és a pénzügyi elit közös felelősséget vállalt a Mezőség lakóinak egészségéért, és ezek a történelmi adatok megerősítik jelenlegi törekvéseink jogosságát is” – fogalmazott.
A civilek a tetőszerkezet javítását sürgetik
Fotó: Valer Sălăgean archívuma
Hozzátette, a kezdeményezéshez eddig több mint 160-an csatlakoztak aláírásukkal, kifejezve támogatásukat az épület megmentése mellett. Az elmúlt napokban egyeztető találkozót is tartottak a közösség meghatározó szereplőivel – orvosokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a község díszpolgáraival –, amelyen a létrehozandó egyesület szervezeti kereteit véglegesítették.
„Nem csupán falakat szeretnénk megőrizni, hanem egy közösségi örökséget visszaszerezni. Ha elődeink a nehézségek ellenére képesek voltak felépíteni ezt a kórházat, nekünk erkölcsi kötelességünk, hogy ne hagyjuk közönyből pusztulásnak indulni” – hangsúlyozta Valer Sălăgean.
Az egykori mócsi kórház évtizedeken át meghatározó szerepet töltött be a Mezőség egészségügyi ellátásában. Az intézmény – amelyben fennállása során több mint 25 ezer gyermek jött világra – nemcsak a község, hanem a környező települések, így Palatka, Kajántó, Kamarás, Ketin és Gyeke lakosságát is kiszolgálta.
A kórház 1912-ben kezdte meg működését, kezdetben 110 ágyas kapacitással működött, többek között belgyógyászati, sebészeti, fertőző betegségeket kezelő, szülészet-nőgyógyászati, gyermekgyógyászati és radiológiai osztállyal, valamint laboratóriummal. Az intézmény saját mentőszolgálattal is rendelkezett, a súlyosabb eseteket Kolozsvárra szállították. A korszerű szemléletet tükrözi az is, hogy az épületet átgondoltan alakították ki, kertjében zöldségeket és gyümölcsöket termesztettek.
Fotó: Valer Sălăgean archívuma
Az 1970-es évektől azonban fokozatos leépülés kezdődött. 1973-ig teljes kapacitással működött, ezt követően megszüntették a sebészeti és a fertőző osztályokat, az ágyak számát 50-re csökkentették, az intézmény pedig elveszítette önállóságát, és a kolozsvári 2-es számú klinika részlegévé vált, végül 2011. április 1-jén számos más vidéki kórházzal együtt minisztériumi döntés nyomán megszűnt.
Időközben a helyi önkormányzat egy korszerű járóbeteg-rendelőt épített a közelben, ahol jelenleg háziorvosi és fogászati ellátás biztosított.
Mócs község Kolozs megye délkeleti részén, a Mezőség központi térségében fekszik, Kolozsvártól mintegy 40 kilométerre, az Apahidát Szászrégennel összekötő DN16-os főút mentén. A községhez több település tartozik, köztük Bárányvölgy, Botháza, Falka, Mezőgyéres, Mezőkeszü, Tormásdűlő, Tótháza és Zorenii de Vale. A 2021-es népszámlálás adatai szerint a község lakossága 3300 fő volt, közülük mintegy 398 (12 százalék) vallotta magát magyarnak.
Fotó: Valer Sălăgean archívuma
A kórház falán elhelyezett egykori márványlap
Fotó: Valer Sălăgean archívuma

Szobrot állítanak Pákey Lajosnak, a város egykori főépítészének Kolozsváron – jelentette be hétfőn közösségi oldalán Oláh Emese alpolgármester.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
szóljon hozzá!