Hirdetés

Szobrot állítanak Pákey Lajosnak, a kincses város egykori főépítészének

Pákey Lajos

Az egykori kolozsvári New York Szálló épületét is Pákey Lajos tervezte

Fotó: Jakab Mónika

Szobrot állítanak Pákey Lajosnak, a város egykori főépítészének Kolozsváron – jelentette be hétfőn közösségi oldalán Oláh Emese alpolgármester.

Krónika

2025. február 24., 20:542025. február 24., 20:54

A kolozsvári városi tanács elfogadta az RMDSZ-frakció javaslatát, hogy köztéri szoborral tisztelegjen a város az egykori főépítész emléke előtt.

Oláh Emese alpolgármester a közösségi oldalán elmondta:

Hirdetés

azt szeretnék, ha a Pákey-szobor a Séta téren kapna helyet, de erről majd a szakbizottság fog dönteni.

Pákey Lajos (Kolozsvár, 1853– Kolozsvár, 1921) építész nevéhez számos jelentős épület megalkotása vagy restaurálása fűződik.

Pákey Lajos Galéria

Pákey Lajos (Kolozsvár, 1853. – Kolozsvár, 1921.), a kincses város főépítésze nevéhez számos ikonikus épület terve fűződik

Ő tervezte az unitárius kollégium épületét, 1895-ben a New York Szállót, a Mátyás-szobor talapzatát. Pákey készítette el Brassai Sámuel síremlékét a Házsongárdi-temetőben. Az ő tervei alapján készült a mezőzáhi Ugron-kastély, a dicsőszentmártoni, székelyudvarhelyi, magyarsárosi és bölöni unitárius templomok is. ugyancsak tervei alapján épültek.

korábban írtuk

Száz éve hunyt el Kolozsvár építője és szépítője, Pákey Lajos
Száz éve hunyt el Kolozsvár építője és szépítője, Pákey Lajos

Száz éve, 1921. március 22-én hunyt el Kolozsváron Pákey Lajos, a kincses város egykori főépítésze. Ő tervezte többek között a Mátyás-szobor és a Sissi-emlékmű talapzatát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 07., vasárnap

Három tinédzser lány megsérült, miután hét métert zuhantak autójukkal egy patakvölgybe

Három, 17, illetve 18 éves lány megsérült, amikor autóbalesetet szenvedtek vasárnap reggel Beszterce-Naszód megyében.

Három tinédzser lány megsérült, miután hét métert zuhantak autójukkal egy patakvölgybe
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Tűz ütött ki egy menedékházban Szatmár megyében

Tűz ütött ki szombat este egy, a Szatmár megyei Borválaszút környéki erdőben található menedékházban – a katasztrófavédelem egységei jelenleg is próbálják megfékezni a lángokat a News.ro hírügynökség tájékoztatása szerint.

Tűz ütött ki egy menedékházban Szatmár megyében
2025. december 06., szombat

A Székelyföldön is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést

A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

A Székelyföldön is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést
2025. december 05., péntek

AI-detektív: Erdélyben jött létre a mesterséges tartalmakat kiszűrő első romániai platform

Az AI-detektív (DetectivulAI) elnevezésű platform az első Romániában létrehozott platform, amely azonosítja a mesterséges intelligencia által létrehozott deepfake tartalmakat.

AI-detektív: Erdélyben jött létre a mesterséges tartalmakat kiszűrő első romániai platform
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Omladozik a Maros-völgye egyik történelmi épülete, a pusztulás szélén a bulcsi Mocsonyi-kastély

A tető részben beomlott, a falak is veszélyesen repedeznek, a helyszínt benőtte a gaz. A község polgármestere szerint a közöny és a felelőtlenség vezetett oda, hogy a Maros-völgye egykori szimbóluma, a Mocsonyi-kastély mára életveszélyes állapotba került.

Omladozik a Maros-völgye egyik történelmi épülete, a pusztulás szélén a bulcsi Mocsonyi-kastély
2025. december 05., péntek

Őrizetben egy 17 éves fiú, akit már háromszor is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök Beszterce-Naszód megyében

Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy Beszterce-Naszód megyei 17 éves fiút, akit három alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök.

Őrizetben egy 17 éves fiú, akit már háromszor is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök Beszterce-Naszód megyében
2025. december 05., péntek

Nacsa Lőrinc Szatmáron: az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják

Az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják, és ez a megmaradás, a nemzet boldogulása Magyarország legfontosabb célja Szent István óta – hangoztatta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár pénteken Szatmárnémetiben.

Nacsa Lőrinc Szatmáron: az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Premontrei-ügy: elhalasztotta az ítélethirdetést az apát kilakoltatásáról a nagyváradi bíróság

Elhalasztotta az ítélethirdetést a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát rendházból való kilakoltatását kezdeményező helyi önkormányzat által indított perben nagyváradi bíróság pénteken.

Premontrei-ügy: elhalasztotta az ítélethirdetést az apát kilakoltatásáról a nagyváradi bíróság
2025. december 05., péntek

A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy autó Nagyváradon

A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy személyautó Nagyváradon szerdán este.

A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy autó Nagyváradon
2025. december 05., péntek

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség
Hirdetés
Hirdetés