
Fotó: Tamás Ágnes
A kolozsvári nemzeti közösségek közötti párbeszédet és együttműködést elősegítő egyezményt írtak alá hétfőn a kincses város kulturális intézményeinek, illetve a kisebbségi közösségek vezetői. A dokumentum hivatalos neve: Kolozsvári kisebbségi kulturális charta.
2015. szeptember 21., 19:342015. szeptember 21., 19:34
„Úgy gondoljuk, ahhoz, hogy együttműködés legyen a különböző nemzeti kisebbségek kultúrája között, átjárhatóságra van szükség, hogy egyformán tudjuk élvezni azt, ami a román színházban, a magyar színházban vagy épp a zsidó hitközségben történik” – indokolta a kezdeményezést Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális ügyekért felelős ügyvezető alelnöke, aki elsőként írta alá a chartát.
Mint részletezte, a dokumentumot közösen dolgozták ki, és nem az asztalfióknak szövegezték, a jövőben ugyanis közös kulturális és oktatási projektek, rendezvények várhatók, amelyek szervezésében több nemzetiség képviselői is részt vesznek. Ezek célja, hogy közelebb hozzák egymáshoz az embereket, közelítsék a nézőpontokat. A chartát hétfőn 18-an írták alá, de a jövőben a világhálón is közzéteszik, így ehhez a későbbiekben is lehet csatlakozni.
Szakáts István kezdeményezőként elmondta, hogy az ötlet a Kolozsvár kulturális fővárosi pályázaton dolgozva jutott eszébe. Kifejtette, biztos benne, hogy Emil Boc polgármester is aláírja a chartát. Amennyiben a városvezetés elfogadja az ebben megfogalmazott alapelveket, az aláírók arra is vállalkoztak, hogy támogatják Kolozsvár európai kulturális fővárosi pályázatát.
„Támogatjuk azokat az értékeket, elveket, amelyek amúgy is szükségesek az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséhez” – mondta Szakáts. Hozzáfűzte: azt szeretnék, hogy a következő félévben olyan „hibrid interkulturális, interdiszciplináris” események szülessenek, amelyek a kolozsvári társadalom több rétegét is megszólítják.
Hegedüs Csilla a charta előzményeit firtató kérdésre úgy fogalmazott: „rájöttünk arra, hogy a kolozsvári kulturális főváros projektben egyáltalán nincsenek úgy képviselve a nemzeti kisebbségek, ahogyan kellene. Kultúrateremtő tényezők vagyunk, ezért úgy gondolom, a mi helyünk ott van a pályázatban”. Mint részletezte, felismerték, hogy a nemzeti közösségeknek közös céljaik vannak Kolozsváron, amelyek túlmutatnak a kulturális főváros pályázaton.
A charta alapelvei között szerepel a kultúrához való egyetemes, illetve egymás kultúrájának megismeréséhez való jog, valamint a saját kultúra megőrzéséhez, de a másik kultúrájának a tiszteletben tartásához fűződő jog. Az alapelvek között megtalálható a rasszizmus, az idegengyűlölet, a diszkrimináció és az intolerancia minden formájának az elutasítása, hangsúlyozza a konfliktusok elkerülésének fontosságát, a bizalmatlanság, valamint a történelmi és kulturális előítéletek falainak a lebontását.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
szóljon hozzá!