Hirdetés

Célegyenesben a brassói reptér, megépült az utasterminál

•  Fotó: Facebook/Aeroportul Internațional Brașov

Fotó: Facebook/Aeroportul Internațional Brașov

Ha a kivitelezés az ütemterv szerint alakul, az év végére működőképes lehet a brassói nemzetközi repülőtér. Az utasterminál is megépült már, a létesítményben az utolsó simításokat végzik, Adrian-Ioan Veştea, a Brassó megyei önkormányzat elnöke szerint a beruházás „jó úton halad”.

Bíró Blanka

2021. március 15., 20:162021. március 15., 20:16

Egy év alatt befejezték a brassói nemzetközi repülőtér emblematikus utastermináljának építését – jelentette be a megrendelő Brassó Megyei Tanács. Mint a közlemény is emlékeztet, a kivitelező egy évvel ezelőtt, március 17-én nyitotta meg az építőtelepet. A BOG’ART Kft. UTI Grup Rt – UTI Facility Management Rt. cégtársulásnak már csak az utolsó simításokat kell elvégeznie a légikikötő számára kulcsfontosságú létesítményen, majd következik a működéshez szükséges berendezések és rendszerek beszerelése, a különböző elemek beüzemelése és tesztelése, a bútorzat beszerzése és felállítása, majd a takarítás. Az utasterminált szemrevételezte Adrian-Ioan Veştea, a Brassó megyei önkormányzat elnöke, majd számos fényképpel illusztrált Facebook-bejegyzésében így fogalmazott:

Idézet
Bemutatom hogy néz ki a terminál márciusban, hogy maradjanak optimisták, a brassóiak számára rendkívül fontos létesítmény jó úton halad.”
•  Fotó: Facebook/Aeroportul Internațional Brașov Galéria

Fotó: Facebook/Aeroportul Internațional Brașov

Az utasterminált Dorin Ştefan brassói építész tervezte, aki a látványterv két változatát is elkészítette, az első az erdélyi gótikus építészetre jellemző csúcsívekből és az első vidombáki repülőgyár, 1930-ban épült, ipartörténeti jelentőségű csarnokának szintén íves boltozatából inspirálódott. Végül a brassói önkormányzat a második, egyszerűbb változat mellett tette le a voksát, mert az anyagi megfontolások bizonyultak döntőnek, és a gótikus ívek elhagyásával mintegy tízmillió eurót spóroltak.

Hirdetés

Kezd úgy kinézni, mint egy repülőtér

Mint az elkészült utasterminálról készült képek is dokumentálják, a földszinten kialakított, nagy méretű váróteremben már beszerelték a mennyezet rétegelt lemezeit, a mosdók működnek, a napokban szállítják a bútorzatot. A belföldi járatoknál külön VIP-zónát alakítottak ki, két fogadópulttal és egy beszállási ponttal. Nyolc check in pult és három beszállókapu várja majd az utasokat. Szintén a földszinten, a bejárat közelében működik majd a panasziroda, az elveszett poggyászok ügyfélszolgálata, az orvosi rendelő, a valutaváltó, a gépkocsibérlés és különböző ügynökségek.

Az első emeletre vezető mozgólépcsőt is beszerelték, még üzembe kell helyezniük, de a felvonók már működnek. Erről a szintről lesz a beszállás a nemzetközi járatokra, várótermekkel, útlevél-ellenőrző pontokkal és hét beszállási ponttal. Az első emeletről be lehet látni a repülőtér infrastruktúrájának több elemét, a repülőgép-parkolót, ahol jelenleg három gép állhat egy időben, de a jövőben, ha erre igény mutatkozik, ki lehet bővíteni a kapacitását 15 repülő befogadására.

A parkoló a gurulóutakkal majd a 2820 méteres le- és felszállópályával folytatódik. Az első emelet jelentős részét a duty free üzletek, utazási irodák és más kereskedelmi egységek foglalják el.

Itt kap helyet egy nagy méretű étterem, ahová nemcsak az utasok térhetnek be, hanem azok is, akik várnak valakit. Az éttermet már most a lenyűgöző kilátással népszerűsítik.

A belföldi és a nemzetközi érkezések a földszinten történnek, ott rendezték be az útlevél-ellenőrzést és a határőrség irodáit. Innen lehet eljutni a poggyászfelvételhez, ahová már beszerelték a futószalagokat. Az építők a padlólapokat ideiglenesen beburkolták, hogy azok ne rongálódjanak meg az épület átadásáig. A terminál bejáratánál még készül egy külső tető a fedett terasznak, itt alakítanak ki egy gépkocsiparkolót, amelynek közvetlen összeköttetése lesz a megyei úttal.

•  Fotó: Facebook/Aeroportul Internațional Brașov Galéria

Fotó: Facebook/Aeroportul Internațional Brașov

Az év végére működőképessé válhat

„A jövőben a repülőtérhez új megközelítési útvonalakat kell kiépíteni, a reptérből kiindulva kell az új fejlesztéseket megtervezni” – jelentette ki ugyanakkor a napokban Adrian-Ioan Veştea. Ismételten hangsúlyozta, hogy

az országban 1974 óta a brassói légikikötő az első, amelyet nulláról építenek meg.

„A befektetés tökéletesen alakul” – jegyezte meg.

Ha a kivitelezés az ütemterv szerint alakul, az év végére működőképes lehet a reptér. A légikikötőt építő Brassó megyei közgyűlés pedig próbálja felmérni az igényeket is, az intézmény Facebook-oldalán lehet megválaszolni a „Te hová repülnél először a brassói repülőtérről?” kérdést. Adrian-Ioan Veştea korábban úgy nyilatkozott, hogy bár az építkezés megfelelő ütemben halad, az utolsó 10 százalék jelenti a legnagyobb kihívást, az engedélyek beszerzése, a légtér kialakítása.

A tervek szerint a repülőteret koncesszióba adják, a számítások szerint évi egymillió utast szolgálhat majd ki. A beruházás teljes értéke mintegy 120 millió euró, melyet a Brassó megyei önkormányzat költségvetéséből és a kormánypénzekből finanszíroznak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés