2007. május 15., 00:002007. május 15., 00:00
A befektetéseket költségvetési alapokból biztosítják, várhatóan a szerdai kormányülésen 480 millió lejt különítenek el kimondottan erre a célra. A tárcavezető elmondta, a pénzből egy negyedét biztosítják a campus- és iskolaépítési projektnek, a további összegeket a költségvetés-kiegészítésből, illetve a jövő évi költségvetésből állják.
„Célom, hogy jövő év szeptember 15-éig készen álljanak az épületek, és a gyermekeket be is lehessen költöztetni. Nem október 30-áig kell felépíteni, hisz az ugyanolyan lenne, mintha 2009. szeptember 15-ére készülnének el” – hangsúlyozta Adomniþei. Az oktatási tárca elképzelései szerint a szakiskolák és a campusok osztálytermeket, bentlakásokat, tanári lakásokat, sportpályát, tornatermet és iskolaműhelyeket is magukban foglalnak majd.
Keresztély Irma tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a Kovászna megyei tanfelügyelőség már korábban elkészítette két iskolai campus és két iskolaépület terveit, így ha megérkezik az erre szánt 8,3 millió lej, elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok. Mint kiderült, idén a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Iskolaközpont campusát építik meg. Erre a célra 1,6 millió lejt szán a kormány. Az erdővidéki Baróti Szabó Dávid-iskola mellett ugyancsak elkészül egy 300 férőhelyes bentlakás, valamint étkezde, amire 2,4 millió lejt utal ki a kabinet. További 2,1 millió lejből bővítik ki a kézdivásárhelyi Gábor Áron-iskolát. Sepsiillyefalván új mezőgazdasági szakiskolát létesítenek. Az oktatási központ egy mezőgazdasági kísérleti farmot is magában foglal majd, ahol a diákok állattenyésztést és növénytermesztést tanulhatnak. A befektetés értéke eléri a 2,2 millió lejt.
Bálint B. Eszter, Kovács Zsolt
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.