
A Deák Ferenc utcai italbolt
Fotó: Rostás Szabolcs
Szóban és tettleg bántalmazták egy kolozsvári italbolt alkalmazottai, mert magyarul beszélt – állítja Imecs-Magdó Levente színész. A kincses városi TopDrinks egyik, az incidenskor szolgálatot teljesítő dolgozója a Krónikának cáfolta, hogy az üzlet alkalmazottai bárkire rátámadtak volna.
2017. november 04., 18:492017. november 04., 18:49
2017. november 04., 19:402017. november 04., 19:40
Etnikai diszkriminációra és ebből fakadó agresszióra panaszkodik Imecs-Magdó Levente, a kolozsvári Váróterem Projekt vezetője, aki azt állítja, hogy egy héttel ezelőtt harmadmagával azért bántalmazták egy italboltban, mert magyarul beszéltek. A független színtársulat vezetője szombaton villámpostán számolt be a kolozsvári magyar sajtónak – köztük a Krónikának – az október 27-én éjjel történtekről. A fiatal színész elmondása szerint múlt péntek éjjel sörözés után budapesti unokafivérével és egy barátjával betértek a Deák Ferenc (Eroilor) utcában működő TopDrinks italboltba, ahol rögtön feltűnt nekik, hogy a pult mögött álló kiszolgáló férfi „szemmel láthatóan ittas állapotban volt”.
Ezután szóváltás kerekedett köztük, amelynek során Imecs-Magdó és kolozsvári társa magyarázni próbálta, hogy unokafivére magyarországi, nem tud románul, és különben is joguk van az anyanyelvhasználathoz. A színész állítása szerint dulakodásig fajult a dolog, odajött hozzájuk a pultnál álló magas fiatalember és az éjjeliőr is, akik a támadó pártjára álltak.
„Budapesti unokatestvérem volt mindvégig a leghiggadtabb, ő mondta, hogy tegyünk le minden dolgot, amit vásárolni szerettünk volna, és menjünk el innen, s ezzel ő ki is ment az üzletből – emlékszik vissza a történtekre a Váróterem Projekt vezetője –. Mi megfogadtuk tanácsát: visszatettük a kiválasztott italokat a hűtőbe – fontos megjegyeznem, mert magam is csodálkozom rajta, hogy nem csapkodtuk, nem dobtuk, hanem visszatettük szépen a sorba – és elindultunk kifelé. Ekkor már hosszabb ideje a magas kopasz fickó – aki az egészet kezdte – ütött felénk, hadonászott, de mivel egy szűk helyiségről van szó, sok áruval telepakolva, nem igazán ért le bennünket. Mikor kiértünk és azt hittük, hogy ezt megúsztuk ennyivel, az éjjeliőr és a pultnál álló ittas elárusító utánunk jött, és azzal vádaskodott, hogy loptunk a boltból, majd se szó, se beszéd utánunk jöttek és ütni kezdtek.”
Határozottan állítja, hogy általában békítő szándékkal lépett fel, két kezét feltartva arra szólította fel őket: „Haideți să ne calmăm!” (Gyertek, nyugodjunk le!) – emlékei szerint ekkor kaphatta az öklöst.
Imecs-Magdó Levente
A színész szerint a magas elárusító – aki időközben egy rúgáskísérletnél elesett, annyira részeg volt – az utcai terasz egyik székét felkapta, azt akarva hozzájuk vágni, ezután el tudtak menni a helyszínről, mielőtt nagyobb baj történt volna. „A korrektség és a minél nagyobb objektivitás miatt fontosnak tartom megjegyezni, hogy nyilván bennünk is volt alkohol, illetve az engem ért ökölütést leszámítva más fizikai bántalmazás nem ért bennünket. Feljelentést nem tettünk. Bánom” – közölte a harmincéves színész.
Hozzátette, nem akar a székelyudvarhelyi „Kauflandos-miccses” eset (egy román videóblogger azt állította, hogy nemzetisége miatt nem szolgálták ki az áruházlánc székelyudvarhelyi grilljénél – szerk. megj.) szintjére jutni, de leegyszerűsítve szerinte tulajdonképpen az történt, hogy egyértelműen azért nem szolgálták ki Kolozsváron, mert magyarul beszéltek, ráadásul ezért meg is verték kicsit.
A szóban forgó központi italboltban azonban másképp emlékeznek az incidensre. Lapunk szombaton délután felkereste a Deák Ferenc utcai TopDrinks üzletet, ahol sikerült szóba állnunk azzal az elárusítóval, aki Imecs-Magdó szerint az éjjeli történet idején „beszámíthatatlanul ittas állapotban végezte a munkáját”, majd odakint is rájuk támadt. „Emlékszem a történetre, de szó sem volt semmiféle fizikai bántalmazásról.
Kérdéseinkre a huszonéves, magas fiatalember elmondta, nagyon ritkán iszik alkoholt, munkaidőben soha, és ha akkor ittasnak tűnt, az szerinte azért volt, mert azokban a napokban ételmérgezésben szenvedett, betegen dolgozott. Felidézte, azon az éjszakán is egyedül szolgált ki, és felfigyelt az üzlet hátsó feléből hallatszó szóváltásra. „Felemelt hangon beszéltek, de csak most tudom öntől, hogy min vitáztak. Hátramentem, és felkértem valamennyiüket, hogy hagyják el az üzletet, ne itt veszekedjenek” – magyarázta az 1994 óta működő bolt elárusítója, leszögezve: akkor látta először a feltételezett agresszort és a másik férfit is – aki Imecs-Magdóék szerint éjjeliőr lehetett –, szerinte nem tartoztak a törzsvásárlóik közé.
Fotó: Rostás Szabolcs
A TopDrinks alkalmazottja állítja: a két csoport távozása után ki se lépett a boltból, hiszen ezt tiltja a szabályzat, és nemhogy ő nem ütött, nem is tapasztalt fizikai bántalmazást; szerinte ha ilyesmit lát vagy hall, azonnal megnyomja a pánikgombot.
Ha a háromtagú társaságot odakint valóban agresszió érte, akkor az üzlet nevében bocsánatot kérek tőlük, de én semmi ilyesmit nem láttam” – hangsúlyozta a bolti dolgozó. Alexandru Tiberiu felkérte lapunkat, tolmácsoljuk Imecs-Magdó Leventének és barátainak: kész tisztázni velük a történteket, és bármikor szívesen látott vendégek az üzletben. Érdekes adalék egyébként, hogy az elárusító elmondása szerint egy nappal a történtek után egy ismeretlen személy bement a boltba, és arról érdeklődött a kollégájánál, hozzá lehet-e férni a bel- és kültéri videófelvételekhez.
ugyanakkor valamennyien elfoglaltak, „nincs idő ilyen apró-cseprő dolgokkal foglalkozni”. „De egy olyan világban, ahol végre-valahára Erdélybe is begyűrűzött a társadalmi felelősségvállalás (gondolok itt például a családon belüli erőszak elleni halvány kezdeményezésekre, vagy a #metoo kampány – bár még többnyire anonim – felvállalására, melyek mind abszolút üdvözlendő cselekedetek ), úgy gondolom, hogy állampolgári kötelességünk felhívni a figyelmet az ilyen ügyekre. Még akkor is ha ezt későn tesszük meg, mivel kényelmes, elhallgató reflexeinkből nehezen tudunk kitörni” – állapította meg Imecs-Magdó Levente.
Március 15-e a szabadság és a magyarság egységének az ünnepe, amikor magyarok milliói egyet mondanak, és egyet gondolnak a piros-fehér-zöld kokárdák és lobogók alatt Kézdivásárhelytől Sopronig, Clevelandtől Sepsiszentgyörgyig.
A kincses városban idén is több százan vettek részt a nemzeti ünnep alkalmából szervezett megemlékezésen.
A nemzet ereje nem abból fakad, hogy külön-külön erősek vagyunk, hanem abból, hogy számíthatunk egymásra, bízunk egymásban, és kiállunk egymásért – hangoztatta a magyar nemzeti ünnep alkalmából közzétett üzenetében vasárnap Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A nemzetpolitika célja, hogy minden magyar ember életminősége javuljon és a magyar nemzet megmaradjon, a külhoni magyarok megmaradásához pedig erős anyaország és erős nemzetpolitika kell – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Kolozsváron.
A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.
Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.
Sorsunk ma egyetlen döntésen múlik. Itt az idő hát, hogy mi, magyarok újra összefogjunk, és együtt, közösen védjük meg az elmúlt másfél évtized nemzetpolitikai eredményeit.
Közel 130 olyan magyar emlékjelet kutatott fel a Bánságban Bodó Barna temesvári politológus, amelyek az első világháború utáni román közigazgatás beavatkozása nyomán eltűntek vagy „átalakultak”.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken figyelmeztette a Kolozsvár–Nagyvárad-vasútvonal villamosításán és korszerűsítésén dolgozó kivitelezőket, hogy négy hónap áll rendelkezésükre a munkálatok felgyorsítására a kritikus szakaszokon.
Hatalmas munkát végzett a magyar kormány a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel és a helyi magyar közösségekkel közösen azáltal, hogy teljesen természetes módon kapcsolódott a helyi törekvésekhez Soltész Miklós szerint.
szóljon hozzá!