Hirdetés

„Példaértékű Csaba testvér munkája”: a dévai gyerekeket is meglátogatta Sulyok Tamás

Sulyok Tamás

Böjte Csaba fogadta Déván Sulyok Tamás köztársasági elnököt

Fotó: Facebook/Dr. Sulyok Tamás

Példaértékű Csaba testvér munkája, amit az általa alapított intézményrendszerben végez – nyilatkozta a magyar közmédiának Sulyok Tamás szombaton Déván, miután meglátogatta a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthont. A köztársasági elnök labdákat, társasjátékokat, tollaslabda-felszereléseket vitt ajándékba a hálózat több erdélyi szociális otthonából fogadására összegyűlt gyermekeknek, akik rövid karácsonyi műsorral viszonozták az ajándékot.

Krónika

2024. december 14., 18:022024. december 14., 18:02

2024. december 14., 20:282024. december 14., 20:28

Sulyok Tamás elmondta: megható volt számára, hogy milyen összetartó, egymásba kapaszkodó, élő közösséget talált a dévai otthonban.

„A mai atomizálódó világban, amikor megszűnnek a megtartó erők a társadalomban, vagy sokszor megszűnni látszanak,

Hirdetés
Idézet
azt gondolom, hogy a közösség ereje, az egymásba kapaszkodás ereje, az egymás megtartásának az ereje különösen világosan előtérbe kerül napjainkban. És itt, ezeknél a gyermekeknél különösen éreztem ezt,

és láttam az arcukon szinte minden megnyilvánulásunkban azt, hogy mennyire figyelnek a másikra” – mondta Sulyok Tamás. Hozzátette: ez a felnőtteknek meg kell tanulni a gyermekektől.

Sulyok Tamás Galéria

Sulyok Tamás labdákat, társasjátékokat, tollaslabda-felszereléseket vitt ajándékba a hálózat több erdélyi szociális otthonából fogadására összegyűlt gyermekeknek

Fotó: Facebook/Dr. Sulyok Tamás

„Meg kell tanulnunk, és a saját túlélésünk érdekében a közösségeinket erősítenünk kell, mert közösségek nélkül nemzet sincs.

Idézet
A nemzet is egy közösség, de ahhoz, hogy a nemzet erős legyen, ahhoz a közösségeinknek is erőseknek kell lenniük”

– hangsúlyozta a köztársasági elnök az MTI szerint.

korábban írtuk

Villámlátogatásra érkezett Kolozsvárra a magyar államfő
Villámlátogatásra érkezett Kolozsvárra a magyar államfő

Villámlátogatásra érkezett szombaton Kolozsvárra Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke.

Böjte Csaba ferences szerzetes a közmédiának elmondta: különleges ajándék volt az otthon lakói számra, hogy a köztársasági elnök gyújtotta meg a harmadik adventi gyertyát a dévai kápolnában az öröm vasárnapja előtt.

Idézet
Ugye, az első ajándékot a Mennyei Atya adta, mert úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött fiát adta karácsonykor nekünk.

És azt gondolom, hogyha a Jóistennek ez a szép vonás ott ragyog az arcán, az lenne jó, ha mi is mindannyian egymás számára ajándékok lennénk, és persze nem csak karácsonykor” – mondta a ferences szerzetes.

Sulyok Tamás Galéria

Sulyok Tamás gyújtotta meg a harmadik adventi gyertyát a dévai kápolnában az öröm vasárnapja előtt

Fotó: Facebook/Dr. Sulyok Tamás

Sulyok Tamás később Facebook-bejegyzésben is beszámolt a dévai látogatásról.

Idézet
A világon minden ember kapott valamilyen adományt az égtől. Ezekből kell továbbadnunk másoknak. Mert adni jó!
Nem csak advent és karácsony idején, hanem mindig, vagy amikor csak tehetjük. A rászorultaknak, de különösen a gyerekeknek, és a kamaszoknak egész évben szükségük van a szeretetre, együttérzésre, gondoskodásra vagy a bátorító szavakra.
Böjte Csaba és a Szent Ferenc Alapítvány áldozatos munkája egyedülálló példa arra, hogyan lehet szeretettel, kitartással és elhivatottsággal életeket megváltoztatni.
Éhező, mélyszegénységben élő, vagy éppen családi erőszaktól szenvedő gyermekek százainak ad új reményt és esélyt az életre.
Ez az igazi karácsonyi csoda
– fogalmazott a köztársasági elnök.

Mint ismert, a Böjte Csaba által 1993-ban létrehozott Szent Ferenc Alapítvány jelenleg 52 bentlakásos, illetve 20 napköziotthont működtet magánadományokból és közpénzekből Romániában, fennállásának három évtizede alatt pedig mintegy hatezer nehéz anyagi helyzetben élő, vagy elhagyott gyerek neveléséről és ellátásáról gondoskodott.

korábban írtuk

Államfők jelenlétében ünneplik a temesvári forradalmat a 35. évfordulón
Államfők jelenlétében ünneplik a temesvári forradalmat a 35. évfordulón

Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök és Emil Constantinescu egykori román köztársasági elnök jelenlétében ünneplik szombaton Temesváron a Ceaușescu-diktatúrát megdöntő romániai forradalom kirobbanásának a 35. évfordulóját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter

Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig

A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig
2026. július 25., szombat

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek

Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek
2026. július 25., szombat

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn

Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. július 25., szombat

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók

Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók
2026. július 25., szombat

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
2026. július 25., szombat

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta

Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon

A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön

Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön
2026. július 24., péntek

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson

Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson
Hirdetés
Hirdetés