
Fotó: A szerző felvétele
2011. február 23., 09:332011. február 23., 09:33
Parajdon már hónapok óta áll a másfél év alatt felhúzott, mintegy kétezer négyzetméteres wellnesskomplexum. A tél beállta előtt Elena Udrea fejlesztési miniszter által is felavatott épület kapui azonban leghamarabb a nyár közepén nyílhatnak meg a pihenni és gyógyulni vágyó közönség előtt. Nem csak az épület berendezése várat magára, a vízforrás körül sincs minden rendben. Pontosabban a rendkívüli ritkaságnak számító sós termálvíz felkutatása, bevizsgáltatása és a lelőhelytől a medencékig való elvezetése a vártnál több időt vesz igénybe
„Szinte naponta próbálom a munkálatokat végző nagyernyei fővállalkozót úgymond ostorozni, hogy csipkedje magát, de az az igazság, hogy másfél esztendő alatt nem lehet a semmiből egy olyan wellnesskomplexumot építeni, ahol már lubickolni is lehet. Megérkezett a szűrőberendezés, ezt 1140 méter mélyre kell elhelyezni, majd a talajból forrón felbuzogó vizet kell föld alá helyezett vezetékeken a lelőhelytől a komplexumig kell vezetni. Az épületet ugyanakkor rá kell csatlakoztatnunk a közel egy kilométerre lévő derítőállomásra” – sorolta a hátralévő feladatokat Bokor Sándor polgármester.
A javarészt kormánytámogatásból megvalósuló önkormányzati beruházás vélhetően további több mint 800 ezer lejjel „karcsúsítja” meg a nagyközség költségvetését. Az infrastrukturális beruházások mellett a helyi önkormányzatnak az üzemeltetés kérdését is meg kell oldania. Bokor szerint a legjobb megoldás talán az lenne, ha sikerülne egy, a gyógyászatban és wellness-szolgáltatásokban jártas partnert találni. „Elvileg nem nekünk kellene ezt működtetnünk, de másodhegedűsök sem szeretnénk lenni. Ezért egy, a köz- és a magánszféra közötti partneri szerződésben gondolkodunk” – mondta el az elöljáró.
A megoldásra váró feladatok és kiadások sokasága ellenére Bokor Sándor reméli, hogy a nyár derekáig vagy legkésőbb őszig sikerül átadni a település legnagyobb beruházásának számító termálfürdőt.
A Hargita megyei település szomszédságában, a Maros megyéhez tartozó Szovátán nincsenek ismeretlen tényezők, minden a kigondolt ütemterv szerint zajlik. A fürdővárosban négy újabb medencével a Danubius megkétszerezi eddigi wellnesskapacitását. A sós vizűt a karácsonyi ünnepek előtt átadták, a másik három medencén március közepéig még dolgoznak. A fürdőzőket és a munkásokat gipszkartonból készült ideiglenes fal választja el. Ennek építőtelepi oldalán egy 17×6 méteres úszómedence, egy jaccuzi és egy mindössze 40 centiméter mély, kisgyerekeknek való pancsoló készül.
A távlati tervekben egy szabadtéri medence és egy napozó létrehozása is szerepel, de ehhez előbb vissza kell építeni a két évvel ezelőtt lebontott Gomba éttermet és a mögötte lévő tartófalat. „Egyre nagyobb igény mutatkozik a wellnessjellegű szolgáltatásainkra. Ez a sívakációban is kiderült, amikor a vártnál sokkal több vendégünk érkezett, ezért kénytelenek voltunk megnyitni a harmadik szállodánkat is, a Făget Hotelt” – újságolta Fülöp Nagy János, a fürdővállalat vezérigazgatója.
Kérdésünkre, hogy az alig tíz kilométerre fekvő Parajd nem szippant-e el majd a relaxációs programra benevező vendégekből, Fülöp határozott nemmel válaszolt. Szerinte a Sóvidék megbír két hasonló komplexumot, annál is inkább, mivel a két településnek nem feltétlenül azonos a célközönsége.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.