Hirdetés

Botrányos restitúciós vita Sárközújlakon

Botrányosra sikeredett tegnap a sárközújlaki Vécsey-kastély örököse, Sztáray Mihály által tartott sajtótájékoztató. A jussát követelő örökös többször lehülyézte a Szatmár megyei kisváros polgármesterét, Sebesi Jánost, aki azt próbálta a sajtónak elmagyarázni, hogy is áll a visszaszolgáltatás.

Babos Krisztina

2011. december 15., 08:182011. december 15., 08:18

Sztáray Mihály kifejtette: ő olasz (családja a második világháború végén menekült Itáliába), és sokáig nem is törődött a családi birtokkal. Állítása szerint élt Rómában, Párizsban, Rio de Janeiróban és Budapesten is, Romániában viszont ezelőtt 6 évvel járt először – nem mert jönni, mert a magyaroktól sok rosszat hallott a románokról. „Aztán találkoztam egy olasz palival Rómában, aki már járt Romániában, az mondta, hogy a románok is pont olyanok, mint mi, akkor döntöttem el, hogy ide jövök” – magyarázta Sztáray, többször aláhúzva, hogy a románok mindig előzékenyek voltak vele és segítették, ellentétben a magyarokkal. Pár hónapja megkapta a román állampolgárságot. „Azt mondják Budapesten, itt a románok kínozzák a magyarokat – mondta. – De ha most Magyarországon azt mondom valakinek, hogy van román útlevelem is, lecsapja a telefont.”

A gróf zavaros előadása szüneteiben Sebesi János próbálta vázolni a helyzetet. Mint kifejtette: Sztáray csak 2004-ben kérvényezte a volt családi birtok visszaszolgáltatását, így a 10-es törvény helyett csak az újabb, a 247-es alapján rendelkezhetnek. Ez pedig kötelezővé teszi a bírósági eljárást. „Szeretném, ha visszakapná a család vagyonát, de meg kell értenie: ez a dolgok menete. Mi mindenben segítettük, amiben tudtunk – bizonygatta a polgármester. – Sárközújlakon öt olyan család élt régen, amelyek birtoka meghaladta az 50 hektárt, a Sztárayakat kivéve már mindegyik ügyét lezártuk.”

Sebesi aszerint hiába figyelmeztették Sztárayt arra, hogy nem vezet eredményre, ha egyetlen pert indít a kastély, illetve a földek ügyében, mivel az ingatlan a megyei tanács leltárában van, a területeket pedig a városi önkormányzattól kell perelnie. Ő ennek ellenére a polgármesteri hivataltól követeli a kastély tulajdonjogát is. „Hazudsz, mint egy hülye kurva!” – szakította félbe ekkor a gróf, azzal vádolva a polgármestert, hogy azért nem akarja neki visszaadni a kastélyt, mert night klubot akar nyitni benne. Sztáray Mihály egyébként azt állítja, ha visszakapja az igen rossz állapotban levő kúriát, rendbe teszi azt, és egy konferenciatermet alakít ki benne a német Lufthansa légitársaság számára, ahol az ő elmondása szerint évekig vezető beosztásban dolgozott.

A sárközújlaki barokk stílusú Vécsey-kastély 1760-64 között épült; eredetileg két emeletből állt (a felső emeletet fafaragások díszítették), de 1823-ban a felső leégett, és nem építették újjá. A főbejárat fölött a Vécsey család címere található. Érdekes még a homlokzati részen a csatornát díszítő sárgarézből készült sárkányfej, melyet kígyók tartanak, a hiedelem szerint ezek távol tartják a gonosz szellemeket a kastélytól.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
Hirdetés
Hirdetés