2007. november 06., 00:002007. november 06., 00:00
Vizsgálataik során kiderült, 1998-ban büntetõjogi részlegvezetõként 150 ezer német márkát kért a zsarolással vádolt Viorel Poptól, a számára kedvezõ ítélet ígéretével. Az ügyészségi vizsgálat rámutat, a kért pénzösszeget Viorel Pop felesége és Cornel Matei – aki ellen más ügyben, de szintén korrupciógyanús ügyletek miatt emelt vádat a DNA – juttatta el Mihai Viorelhez. Amint eljutott hozzá a kért összeg, kieszközölte az elõzetes letartóztatásban levõ Viorel Pop óvadék ellenében történõ szabadlábra helyezését. Alig egy évvel késõbb ismét elfogadta a vádlott fellebbezését, és feltételesen felfüggesztette a börtönbüntetés letöltését. Mihai Viorelt azonban Pop felesége és a közvetítõ Cornel Matei feljelentették. A közvetítõ a feljelentésben úgy nyilatkozott, arieºeni-i hétvégi házában találkozott a bíróval, ekkor állapodtak meg az összegben, amelynek fejében segít Popon. Matei közölte: az összeget is a hétvégi házban szerette volna átadni Viorelnek. A bíró azonban nem akarta otthonában átvenni a pénzt, attól tartott ugyanis nehogy kövessék. Arra kérte Mateit, vigye be az összeget Alexandru Butuc ügyvédi irodájába. A közvetítõ kávéstasakba rejtette a pénzt, az ügyvédi irodából pedig Viorel elvette azt. Butuc utólag cáfolta, hogy tudott volna a tasak tartalmáról, mint mondta, a bíróság jegyzõihez továbbította azt. A Bihar megyei rendõrség tegnapi közleményébõl kiderül, a rendõrök a letartóztatást követõen a váradi börtönbe vitték Mihai Viorelt. Gabriel Þica, a fegyház szóvivõje elmondta, 21 napon át megfigyelés alatt tartják, és egészségügyi ellenõrzéseknek is alávetik.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.