2011. november 04., 08:562011. november 04., 08:56
Borbély kiemelte, hogy zöld beruházások szempontjából a 2010-es és 2011-es év is jó esztendő volt, hiszen a két év alatt mintegy 2 milliárd eurónyi öszszeget utalt ki a környezetvédelmi minisztérium Hargita megyének.
Megemlítette ugyanakkor a bicikliút-építési projektet, amelynek a tesztprogramját augusztusban indították be, és várhatóan jövő év elején mintegy 100 millió lejt utalnak ki erre. A megyében egyre nagyobb gondot okozó fatolvajokkal szemben is sikerült fellépni parlamenti szinten: minden olyan fatolvaj ellen bűnügyi eljárás fog indulni, akit rajtakapnak több mint egy köbméternyi fa eltulajdonításán. Szintén nagy sikerként könyvelik el, hogy Hargita megye országos szinten második a parkok és vízhálózatok rehabilitációjára szánt összegek lehívása tekintetében, hiszen 12 önkormányzat részesül összesen 70 millió lejben a program keretében jövőre.
Borbély kiemelte továbbá Tusnádfürdő helyzetét, amely pályázott a minisztérium által elindított, 50 ezer lélekszám alatti települések vízhálózatának felújítására szánt támogatásra, és 6 és fél millió lejes segítséget kapnak. Gyergyószentmiklós esetében is elkészültek a szükséges dokumentációk, így a már említett program keretében 1,8 millió lejes támogatásra számíthatnak. Borbély László ezenfelül két nagyobb projektről számolt be Hargita megyét illetően. Egyikük a hulladékmenedzsment kérdése, amelyre közel 35 millió eurót fordítana a minisztérium – a politikus reméli, hogy év végéig sikerül aláírni a szerződést. A másik kiemelendő program a megye nagyobb városait kiszolgáló vízhálózatok felújítása, amelyre több mint 70 millió eurót fordítanának – a pályázatot jövő héten küldik jóváhagyásra Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe.
Borbély a verespataki bányaprojekt kapcsán csütörtökön annyit mondott, „nem létezik más kényszerítő körülmény”, amiért év végéig dönteni kellene, csupán annyi, hogy tulajdonképpen 13 éve adta meg a kormány a vállalatnak a kitermelési engedélyt. A környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta, a vállalattól elvárják, hogy betartsa a legmagasabb európai standardokat, tehát a zagytározóba kerülő anyag ciánkoncentrációjának annyira alacsonynak kell lennie, hogy ha valamilyen okból kifolyólag át is szakad a gát, ne okozzon kárt a környezetben.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.