
Bölöni László úgy érzi, képes lenne az emberek összefogására és az újításra.
Fotó: Haáz Vince
Foglalkoztatja a marosvásárhelyi polgármester-jelöltség gondolata Bölöni Lászlót, a legendás labdarúgót és sikeres edzőt.
2018. augusztus 27., 22:282018. augusztus 27., 22:28
Erről Bölöni László kérdésre válaszolva beszélt hétfőn délután, a Vásárhelyi Forgatag keretében szervezett pódiumbeszélgetésen, amelynek a szintén Marosvásárhelyről elszármazott Zsigmond Barna Pál magyar országgyűlési képviselővel együtt voltak a meghívottjai. A beszélgetést az egyik közösségi portálon élőben közvetítették.
„Ez olyan dolog, ami nem idegen tőlem, ami foglalkoztatott és foglalkoztat” – jelentette ki a polgármester-jelöltségre vonatkozó kérdésre. Hozzátette azonban, hogy semmiképpen sem valaki ellen szállna a versenybe.
– jelentette ki Bölöni László.
Azt is hozzátette azonban, hogy ehhez nem lenne elég három hónappal a választások előtt Marosvásárhelyre érkezni. Ahhoz, hogy meggyőzze az embereket, Marosvásárhelyen kellene lenni, az emberek szemébe kellene nézni, és el kellene mondani nekik, hogy pontosan mit is akar. Úgy vélte, hogy képes lenne az emberek összefogására és az újításra. Ehhez fiatalokból kellene csapatot építeni, amit érdekes feladatnak tekintene. Megemlítette: egy vasárnapi rendezvényen is az volt az élménye, hogy mennyi jó ötlet van, és milyen dinamika van a marosvásárhelyi fiatalokban, csak éppen az ötletek gyakorlatba ültetésénél jelentkeznek a nehézségek.
Bölöni László hozzátette, hogy két éve felújította marosvásárhelyi lakását, hogy jól érezze magát, ha hazaérkezik. Azt is megjegyezte azonban, hogy amikor korábban felmerült a hazaköltözés gondolata, mindig hiányzott az a cél, amiért érdemes lenne ezt a nagy lépést megtenni. A 64 éves sportszakember a beszélgetés egy másik szakaszában azt is megemlítette, hogy nem akar már sokáig edzősködni.
A lisszaboni Sporting edzőjeként ő fedezte fel és hívta meg a felnőtt csapatba az akkor 16 éves Cristiano Ronaldót. Jelenleg a belga bajnokságban játszó Royal Antwerp FC vezetőedzője, ahová 2017 júniusában két szezonra szerződött.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!