Hirdetés

Bölön: elfogyott az újjáépítésre szánt pénz

Nem sikerült helyreállítani a tavalyi árvizek során megrongálódott infrastruktúrát Bölönben.

Bíró Blanka

2011. március 22., 08:302011. március 22., 08:30

György Ervin Kovászna megyei prefektus szerint a kormány tavaly 3 millió lejt hagyott jóvá az árvízkárok enyhítésére, de a pénzből csak a szükséges munkálatok egy részét tudták elvégezni. A felső szakaszon szabályozták a Bölön patakot, a veszélyesen beomlott részeken megerősítették a partot, illetve a községközpontban levő híd tartópilléreit. „Bukarestben soknak tűnhet 3 millió lej egy patakra és két hídra, de ennél sokkal többre van szükség” – mondta a prefektus.

György Ervin tegnapi sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy a Bölön-pataki betonhídon továbbra is csak gyalog és szekérrel lehet közlekedni. A víz teljesen kimosta a híd alapját, kilencven család szigetelődött el, a több mint négyszáz személyhez szükség esetén nem jut el a mentő, a tűzoltóautó. Ahhoz, hogy a hidak megfeleljenek a vízügyi előírásoknak, mindkettőt újjá kellene építeni, csak erre a célra további ötmillió lejre volna szükség, magyarázta György Ervin.

Sikó Imre, Bölön polgármestere szerint a megrongált házak javítására kapott kormánytámogatást az elmúlt év végén kiosztották, a kárvallottak többsége önerőből kijavította otthonát. Arról is beszámolt, hogy az önkormányzat székház és hivatali gépkocsi nélkül maradt, ideiglenesen az egykori termelőszövetkezet épületében rendezték be irodáikat. Az infrastruktúrát helyre kellene állítani, a partot megerősíteni, mert egy újabb felhőszakadás esetén újra veszélybe kerülhet Nagybölönpatak alsó része, sorolta a teendőket a Krónikának az elöljáró.

Mint ismeretes, tavaly nyáron három hét alatt három ízben sepert végig a falun az ár, a különben tenyérnyi patakon lassító gátak is vannak, de a rövid idő alatt lezúduló hatalmas mennyiségű csapadék kétméteresre duzzasztotta a patakot. Ma Kovászna megyei látogatása keretében Borbély László környezetvédelmi miniszter helyszíni szemlét tart a térségben. György Ervin szerint egy baróti helyszíni szemlét is beiktatnak a programba, hogy a Barót–Köpec-gátnál megmutassák a tárcavezetőnek a folyó szintje és a gát teteje közötti elenyésző különbséget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés