2011. július 07., 07:482011. július 07., 07:48
A tárca ugyanis 33 millió lejes keretű pályázatot írt ki óvodák, napközik és bölcsődék építésére, az összegből Hargita és Maros megyében összesen 33 új iskolaépületet hoznak létre. A minisztérium a honlapján hozta nyilvánosságra, hogy az épületek tervezésére és azok kivitelezésére már kiírta a versenytárgyalást. Hargita megye 17 települése szerepel a listán, köztük Székelyudvarhely is, ahol eddig egyetlen bölcsőde működött. A városnak a Csereháton van megfelelő telke, így ott valósul meg a beruházás – tudtuk meg Bunta Levente polgármestertől.
Az egyetlen, székelyudvarhelyi városi bölcsődébe az elmúlt évben 160 gyereket írattak be, ez pedig több mint félszázzal haladja meg a város egyetlen ilyen intézményének a befogadóképességét. A szaktárca Hargita megyében 14,9 millió lejt, míg Maros megyében 17,9 millió lejt szán a célra, az összegek nem tartalmazzák az áfát. A fejlesztési minisztérium már több megyében hirdetett meg hasonló projektet. Maros megyében 15, Hargita megye esetében pedig 18 óvoda, napközi és bölcsőde építése szerepel a fejlesztési minisztérium tervei között.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!