„Lagymatag” búcsú? – sokan csalódtak a vásárhelyi iskoláért szervezett tüntetésben

„Lagymatag” búcsú? – sokan csalódtak a vásárhelyi iskoláért szervezett tüntetésben

Fotó: Facebook/Takó István

Sokan távoztak rossz szájízzel a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megmentéséért szerda délután tartott marosvásárhelyi tüntetésről, mivel úgy vélték, az akció nem igazán mondható tiltakozásnak, sokkal inkább búcsújellege volt.

Szucher Ervin

2017. szeptember 08., 09:342017. szeptember 08., 09:34

2017. szeptember 08., 10:132017. szeptember 08., 10:13

Ezzel a felekezeti tanintézet diákjainak szülei is egyetértenek, akik úgy látják: több határozott felszólalásra, megnyilvánulásra lett volna szükség. A szülők a megmozdulás nyomán talán még elkeseredettebbé váltak, fogalmuk sincs, hogy a hétfői tanévkezdéskor hová vigyék iskolába gyermekeiket.

korábban írtuk

Liviu Pop oktatási miniszter: visszakerülnek a Bolyai-líceumhoz a katolikus iskola osztályai
Liviu Pop oktatási miniszter: visszakerülnek a Bolyai-líceumhoz a katolikus iskola osztályai

Egy másik tanintézethez, vélhetően a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolják be a marosvásárhelyi római katolikus teológiai gimnázium osztályait – közölte csütörtök este Liviu Pop oktatási miniszter.

A szervező római katolikus egyházat is többen bírálták a megmozdulás „lagymatagsága” miatt, az egyházi és politikai képviselők ezzel szemben még bíznak abban, hogy az utolsó pillanatban sikerül megoldást találni az iskola ellehetetlenítésére.

A legtöbb résztvevő ugyanakkor azt nehezményezi, hogy a tüntetésen meglehetősen kevesen vettek részt,

úgy tűnik, a helyi magyar közösség nagy része inkább az otthon kényelmét választotta, mintsem a megszűnés határára sodort iskola pedagógusaival, diákjaival és szüleikkel szolidarizáljon. A prefektúra épülete előtt összegyűlt szűk háromezer tüntető között ráadásul aránylag kevés fiatalt és oktatót lehetett felfedezni, a résztvevők jó része pedig más megyékből, szervezetten érkezett.

korábban írtuk

„Nem a házi feladat nincs meg, hanem az iskola” – tüntetés Marosvásárhelyen
„Nem a házi feladat nincs meg, hanem az iskola” – tüntetés Marosvásárhelyen

A Románia alkotmányában garantált, illetve a római katolikus egyházi törvénykönyvben is megfogalmazott szabad iskolaválasztási jogra hivatkozott Jakubinyi György érsek szerdán a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium megmentéséért tartott tüntetésen.

Csalódottan távoztak a szülők

Aki mégis úgy döntött, hogy jelenlétével áll ki az iskoláért, csalódottan távozhatott, sokan a Facebookon amiatt háborogtak, hogy

a megmozdulás inkább hasonlított áhítatra, olyan is akad, akinek az volt az érzése, mintha a papok az utolsó kenetet adták volna fel a tanintézetnek.

„Nem az agresszió a megoldás, de így nem lehet semmit kikövetelni!” – fogalmazott egy marosvásárhelyi fiatal lány a Facebookon. Csíky Csengele, a Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport képviselője rámutatott: a szerda esti esemény után már semmiképp nem várhatja azt az eredményt, amire számított.

A többgyermekes édesanya bevallotta: sem ő, sem a többi szülő nem ilyen lagymatag tüntetésre számított, melynek

egyetlen színfoltja a diákok üzenetét tolmácsoló tizenkettedik osztályos diáklány volt.

Nagy Henrietta volt ugyanis az egyedüli, aki nyíltan ki merte mondani, mi fáj az érintetteknek. Kérdésünkre, hogy volt-e beleszólásuk a tüntetés szervezésébe, Csíky Csengele elmondta, egy ideig folyamatosan egyeztettek a római katolikus egyház képviselőivel, ám amikor látták, hogy az érsekség nem fogadja el a civilek tanácsait és javaslatait, visszaléptek. „Mi egyszerű résztvevőkként jelentünk meg egy olyan eseményen, amelyen úgy éreztem magam, mintha nem is tüntetésen, hanem búcsún lennék” – hangsúlyozta lapunknak a szülők szószólója.

Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Csíky Csengele azt is szóvá tette:

Holló László, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke át akarta íratni a szülői bizottság kiáltványát.

korábban írtuk

Holló László a vásárhelyi iskolaügyről: nem járna sikerrel az újraalapítás
Holló László a vásárhelyi iskolaügyről: nem járna sikerrel az újraalapítás

Megszüntetése esetén nem járna sikerrel a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum újralapítása – véli Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatója, aki a Krónikának adott interjúban elmondta: ha kell, készek felbontani az önkormányzattal kötött bérleti szerződést.

A kezdeményezők erre nem voltak hajlandók, így végül eredeti formájában került nyilvánosságra. Ebben a szülői közösség rámutat, hogy megelégelték mindazt, amit a különböző állami intézmények tesznek gyermekeikkel és velük. Elegük van a bizonytalanságból, a hárításból, a hazugságból, a halogatásból, a szándékos félrevezetésből és a mellébeszélésből.

„Elegünk lett abból, hogy az oktatási miniszter, a prefektus és a tanfelügyelő egymásnak ellentmondó cselekedeteket és kijelentéseket tesz, félrevezetve diákokat, szülőket, tanárokat és az egyház képviselőit. Becsapottnak érezzük magunkat, mert senki nem tájékoztatott a tanfelügyelőségi határozattal kapcsolatos perek végkimeneteléről. Mégis erre hivatkozva az oktatási miniszter azt nyilatkozta, hogy a Maros megyei tanfelügyelőségnek fel kell oszlatnia iskolánkat” – olvasható a kiáltványban.

A szöveg megfogalmazói továbbá szóvá teszik, hogy az iskola helyzete napokkal a tanévkezdés előtt is tisztázatlan, miközben a szülők jóhiszeműen íratták gyermekeiket olyan osztályokba, amelyeket hivatalosan az oktatási minisztérium jóváhagyásával hirdettek meg. „A szülők tudatos döntése az volt, hogy gyermekeink jövőjét ebben az iskolában alapozzuk meg, amely a keresztény értékrendből fakadó, jellemformáló, emberi tartást és gerincességet biztosító közösség” – szögezik le.

„Megtört, és érdektelenné vált a helyi magyarság”

A katolikus gimnázium ügyvédje, Kincses Előd is rossz szájízzel távozott a főtérről. A jogász

rendkívül sajnálatosnak tartja, hogy az egyház hagyta magát beszorítani a volt városháza előtti kis parkocskába,

holott az 1191/60-as törvény értelmében a polgármesteri hivatalnak semmiféle beleszólása nem lett volna abba, hogy a szervezők elfoglalják az úttest egy részét vagy sem. A jogszabály szerint a városháza csak tudomásul veszi a bejelentett tüntetést vagy – nyomós okokra hivatkozva – betilthatja azt. Módosítást csak a szervezők beleegyezésével eszközölhet.

Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Egyébként Marosvásárhely polgármestere és rendőrfőnöke nem először próbálja „karámba” terelni a magyarságot, Kincses emiatt már pert is nyert a városvezetőkkel szemben. Az iskola ügyvédje a részvételt illetően is elkeseredett. „Nagyon sajnálom, hogy ennyire megtört, és érdektelenné vált a helyi és környékbeli magyarság. Tapasztalatból beszélek, hisz

Idézet
én még abból a korosztályból származom, amely tisztán emlékszik az 1990 februárjában szervezett gyertyás tüntetésre, amelyen százezer magyar vett részt”

– tette hozzá Kincses.

Vass Levente: az RMDSZ nem áll le

„Amit nem adunk fel, azt soha nem tudják elvenni tőlünk!” – jelentette ki a Krónikának Vass Levente. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke hozzátette, a szövetség tovább folytatja munkáját egy olyan rendszer ellen, amely sem önálló, sem a Bolyai Farkas Gimnáziumba betagolt katolikus iskolát nem akar. Ugyanakkor reméli, hogy a szerda esti tüntetés után mind a tanügyminiszter, mind a kormányfő belátja, itt nem egy politikai vagy etnikai ügyet, hanem egyszerű adminisztratív problémát kell megoldani.

A tüntetésen elvétve román nemzetiségű vagy vegyes házasságból származó résztvevőt is fel lehetett fedezni a tömegben. Egyikük Dan Maşca, a Szabad Emberek Pártja (POL) alapítója volt, aki lapunknak elmondta, fordított esetben, románként neki sem tetszene, ha a hatóságok felszámolnák gyermeke iskoláját. Hangsúlyozta, mind a szülők, mind a gyerekek megérdemlik, hogy a román közösség kiálljon mellettük.

Idézet
Az elmúlt hónapokban a szülők olyan cívis magatartásról tettek tanúbizonyságot, amilyenre felénk még nem volt példa. Bátran, félelem nélkül kiálltak gyermekeik jogaiért és iskolájáért. Hogy ne lennék szolidáris velük?!”

– jelentette ki Maşca.

A vállalkozó által vezetett helyi politikai alakulat közleményt is kibocsátott, melyben rámutat, az eltelt egy év leforgása alatt lett volna lehetőség a kialakult helyzet megoldására – ha létezik alapvető jóindulat és jóhiszeműség minden érintett fél részéről.

„Tudatában vagyunk annak, hogy ha nem találunk sürgős megoldást, az összes negatív következmény a gimnázium diákjaira, szüleikre és tanáraikra lesz hatással, valamint az Unirea Főgimnáziumra a katolikus egyházzal kötött bérleti szerződés megszegése miatt” – közölte a POL. A párt szerint a konfliktus elhúzódása ártalmas lehet a teljes vásárhelyi közösségre nézve.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 07., csütörtök

Tűz ütött ki egy parajdi panelházban, egy személyt kórházba szállították

Tűz ütött ki csütörtökön egy parajdi panelházlakásban. Egy személyt égési sérülésekkel kórházba szállítottak. 22 lakónak ideiglenesen el kellett hagynia otthonát.

Tűz ütött ki egy parajdi panelházban, egy személyt kórházba szállították
2024. március 07., csütörtök

Több mint hatmilliárd dollár múlik rajta, és nem áll jól Románia szénája: pénteken hirdetnek ítéletet a verespataki bányaperben

Pénteken hirdetnek ítéletet a verespataki aranybányaprojekt meghiúsulása miatt Románia ellen indított perben – jelentette be csütörtökön Marcel Boloș pénzügyminiszter.

Több mint hatmilliárd dollár múlik rajta, és nem áll jól Románia szénája: pénteken hirdetnek ítéletet a verespataki bányaperben
2024. március 07., csütörtök

Munkahelyi mobilitás, egocentrizmus, urbanizáció: néhány ok, amiért a tömbházlakók többsége nem ismeri a szomszédait

Egy friss statisztika szerint a tömbházban élő romániai lakosok 65 százaléka semennyire vagy szinte egyáltalán nem ismerik a szomszédaikat, és csak 8 százalék vallja azt, hogy jól ismeri a körülötte élőket.

Munkahelyi mobilitás, egocentrizmus, urbanizáció: néhány ok, amiért a tömbházlakók többsége nem ismeri a szomszédait
2024. március 06., szerda

Nyáron felavatják Bözödújfalu valamennyi felekezetet képviselő templomát

Augusztus első hétvégéjén, az egykori Bözödújfalu lakóinak találkozóján avatják fel a felépült összetartozás templomát a vízzel elárasztott erdélyi településen – jelentette be Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere.

Nyáron felavatják Bözödújfalu valamennyi felekezetet képviselő templomát
2024. március 06., szerda

Leépül a háztáji sertéstenyésztés, az állam elsősorban a vállalkozókat tekinti partnerének

A mangalicatartó gazdák idén is igényelhetik a mezőgazdasági minisztérium támogatását. Falugazdásszal és sertéstartó vállalkozóval vettük száma a kisgazdák lehetőségeit korlátozó feltételrendszert, amely hátrányt jelent a háztáji sertéstartás számára.

Leépül a háztáji sertéstenyésztés, az állam elsősorban a vállalkozókat tekinti partnerének
2024. március 06., szerda

Minőségi fejlesztésekre törekszik a nagyváradi PKE-t újabb öt évig vezető Pálfi József rektor

Újabb öt évig Pálfi József eddigi rektor vezeti a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemet (PKE), miután a keddi rektorválasztáson bizalmat szavaztak neki kollégái.

Minőségi fejlesztésekre törekszik a nagyváradi PKE-t újabb öt évig vezető Pálfi József rektor
2024. március 06., szerda

A meleg tavaszi idő után eső és havas eső jön a meteorológusok szerint

Esőre és havas esőre vonatkozó figyelmeztetést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének jelentős részére.

A meleg tavaszi idő után eső és havas eső jön a meteorológusok szerint
2024. március 06., szerda

FRISSÍTVE – A magyar informatikai rendszer problémája miatt megnőtt a várakozási idő a román–magyar határon is

Informatikai rendszerprobléma lépett fel 7 óra 55 perctől több közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölték szerdán a Police.hu-n.

FRISSÍTVE – A magyar informatikai rendszer problémája miatt megnőtt a várakozási idő a román–magyar határon is
2024. március 05., kedd

Tehermentesítés, újjáélesztés: indulhat Marosvásárhely első mélygarázsának kivitelezése

Marosvásárhely tehermentesítését és a városközpont újjáélesztését várják a megyeszékhely első mélygarázsától, amelynek indul a megvalósítása – jelentette be Soós Zoltán polgármester keddi sajtótájékoztatóján.

Tehermentesítés, újjáélesztés: indulhat Marosvásárhely első mélygarázsának kivitelezése
2024. március 05., kedd

Akadályokba ütközik Erdélyben a családfakutatás, digitalizálniuk kellene az egyházaknak az anyakönyveket

Immár húsz éve foglalkozik családfák kutatásával a magyarországi Hidvéghy Norbert, akinek munkája okán bőven van tapasztalata az erdélyi családok múltjának feltérképezésével, hiszen rengeteg erdélyi szálat kell kibogoznia.

Akadályokba ütközik Erdélyben a családfakutatás, digitalizálniuk kellene az egyházaknak az anyakönyveket
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM