Hirdetés

Bírság a restitúció késlekedéséért

Kovászna megye: A prefektus szerint igen lassan halad a föld- és erdő-visszaszolgáltatás. „Egyes háromszéki polgármesterek lusták, felületesek, nem érdekli őket a föld- és erdő-visszaszolgáltatások ügye” – jelentette ki tegnap György Ervin. A Kovászna megyei prefektus ugyanis elégedetlen a restitúció ütemével. Mint hangoztatta, ezután hetente nyilvánosságra hozza a megkésett önkormányzatok feketelistáját, és figyelmeztető levelet is küld az érintett polgármestereknek.

2007. november 08., 00:002007. november 08., 00:00

A Kovászna megyei prefektúra szakemberei az elmúlt hetekben végigjártak valamenynyi települést, és a helyszíni tapasztalataik alapján állították össze az elsõ feketelistát. Erre Nagyborosnyó, Sepsiillyefalva, Kovászna, Barót, Réty és Zágonbárkány került fel.

„Ha a lista közzétételét és a figyelmeztetõ levelet követõen sem gyorsítják fel a visszaszolgáltatások ütemét, a második alkalommal már mélyen zsebükbe kell nyúlniuk a polgármestereknek és jegyzõknek. A pénzbírság ugyanis 10 ezer lejtõl kezdõdik\" – emelte ki György Ervin.

A prefektus hozzátette: mindeddig azért nem határozott bírságok kiszabásáról, mert a jelentõs összegeket a polgármestereknek saját jövedelmükbõl kell állniuk. A prefektus különben abban bízik, hogy a jövõ évi helyhatósági választások közeledtével a települések elöljárói felgyorsítják a tulajdonba helyezést, és megpróbálják elkerülni, hogy feketelistára kerüljenek, mivel választóikkal kell elszámolniuk.

A statisztika és a valóság

A prefektus ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy a statisztikai adatok nem mindig tükrözik a valóságot. „Nem lehet egyformán elbírálni azt a helyi tanácsot, amelynek több ezer kérést kell megtárgyalnia, és abból hiányzik néhány száz, vagy azt az önkormányzatot, ahol alig 100 kérést kellene rendezni, de annak csak felét tárgyalta meg eddig a helyi földosztó bizottság\" – hangsúlyozta a prefektus. Hozzátette: Sepsiillyefalva a statisztikák alapján ugyan rosszul áll, viszont a valóságban ezen a településen a legigazságosabb a föld-visszaszolgáltatás. Benedek Huszár János polgármester ugyanis újraméreti a településhez tartozó földterületeket, és ennek alapján osztja újra a földeket. Ez a folyamat azonban idõigényes, és éppen emiatt került feketelistára a település. A polgármester ugyanis mindaddig egyetlen elbírált visszaszolgáltatási kérelmet sem tud eljuttatni a prefektúrára, amíg újra nem osztotta a földeket. Ám a folyamat véglegesítését követõen egyszerre ad majd le minden iratcsomót.

A szabad területek hiánya okoz fennakadást

Miközben Illyefalván teljes gõzzel zajlik a munka, több háromszéki településen a nyár folyamán egyetlen alkalommal sem ült össze a földosztó bizottság. Bartha László, a szintén feketelistán lévõ Nagyborosnyó polgármestere a Krónika érdeklõdésére elmondta: nyáron a szabadságolások és a mezõgazdasági munkák miatt nehezen lehetett összegyûjteni a bizottsági tagokat. De ígéri, felgyorsítják a tulajdonba helyezések ütemét, december közepéig ugyanis le szeretnék zárni a folyamatot. A településen 161 visszaigénylési kérést adtak le az egykori tulajdonosok, ám ennek alig 30 százalékát sikerült eddig rendezni. A polgármester gondként emelte ki, hogy Nagyborosnyón már nincsenek szabad földterületek, ezért a kérések többségét kénytelenek kárpótlásra javasolni. Hasonlóképpen nyilatkozott lapunknak Zsuffa Levente, Kovászna város polgármestere is. Mint elmondta, a 400 kérés 95 százalékát letárgyalta már a helyi földosztó bizottság, csak még nem azonosították a szabad területeket, ezért nem adták át az iratcsomókat a megyei bizottságnak. Terveik szerint legkésõbb december 10-éig rendezik a lemaradást.

Rétyen is a szabad földterületek hiánya lassítja a visszaszolgáltatást – tudtuk meg Dálnoki Lajos polgármestertõl. A településen korábban már kimértek minden földterületet, ezért nem tudják az eredeti helyen visszaszolgáltatni a földeket. Dálnoki közölte: a 200 kérés többségét megtárgyalták, jelenleg a területek azonosítása zajlik, de még idén elküldik a dossziékat a prefektúrára.

Marin Gheorghe zágonbárkányi polgármester lapunk érdeklõdésére elmondta, a településen csupán az erdõket államosították. Összesen 170 erdõ-visszaigénylési kérést iktattak, amelybõl még 20 rendezetlen. Ezekkel az a gond, hogy az igénylõk nem tudják dokumentumokkal igazolni tulajdonukat, de reméli, a helyi bizottság legkésõbb egy héten belül döntést hoz az ügyben.

A Krónika információi szerint Kovászna megyében eddig csak Árkoson zárult le a föld-visszaigénylési folyamat. A statisztikák szerint Háromszéken a föld- és erdõterületek visszaszolgáltatása közel 80 százalékban történt meg.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés