2011. december 19., 07:352011. december 19., 07:35
Az önkormányzatot a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma jelentette fel a bíróságon, ez a román szervezet hozta nyilvánosságra az alapfokon meghozott döntést.
A román fórum közleményében hangsúlyozza, kénytelenek voltak megtenni a feljelentést, mert György Ervin prefektus nem támadta meg a határozatokat a közigazgatási bíróságon. A román szervezet ugyanakkor felszólítja a kormányt, hogy György Ervin éves értékelésekor vegyék figyelembe, „a prefektus több esetben politikai utasításra cselekedett, és nem a törvényesség őreként”. Másrészt követelik a városvezetéstől, hogy minden dokumentumban cserélje vissza az utcaneveket, és tétesse vissza a régi táblákat. Antal Árpád polgármester a sajtónak elmondta, nem kapott hivatalos értesítést a törvényszék döntéséről, majd annak ismeretében dönti el, mi lesz a következő lépés. Az elöljáró több ízben hangsúlyozta, hogy nem egy román civil szervezet feladata nevet adni a sepsiszentgyörgyi utcáknak, hanem a demokratikusan megválasztott önkormányzati képviselőké. „Ha a pert elveszítjük, újra napirendre tűzzük, és újra elfogadjuk a határozatokat. Nem tudják annyiszor megtámadni, ahányszor mi meg tudjuk szavazni az utcanévadásra vonatkozó határozatokat” – szögezte le a polgármester.
Mint arról beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat évek óta próbálkozik az 1918. december 1. sugárút szakaszosításával, egyik részét továbbra is a román nemzeti ünnepről, a másik két szakaszt Petőfi Sándorról, illetve Mihai Eminescuról nevezték el. A román civil szervezet tavaly a bíróságon tett feljelentést az utcanevek módosítása miatt.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.