
Fotó: Barabás Ákos
Az idei évben az erdélyi magyarok nyertek, mert a romániai helyhatósági és parlamenti választásokon egyaránt sikerült erősíteni a magyar érdekképviseletet – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke pénteken Marosvásárhelyen évértékelő sajtótájékoztatóján.
2016. december 23., 23:092016. december 23., 23:09
Biró Zsolt szerint a nyári helyhatósági és a decemberi parlamenti választáson elért jó eredmény az RMDSZ és az MPP között létrejött észszerű megállapodásnak köszönhető. Az MPP két parlamenti képviselői mandátumot nyert az RMDSZ listáján. Az RMDSZ és az MPP további együttműködéséről szólva Biró elmondta: az MPP javaslatára Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel abban állapodtak meg, hogy heti rendszerességgel egyeztetnek a különböző kérdésekben, hogy az MPP választási programjának is érvényt szerezzenek a törvényhozási munkában.
A helyhatósági választásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a két politikai erő megállapodásának köszönhetően mind az RMDSZ, mind az MPP növelni tudta mandátumainak számát, és elsősorban a romániai magyar közösség lett a nyertese az együttműködésnek, hiszen a korábbi kettő helyet öt megyét vezet magyar nemzetiségű tisztségviselő.
Emlékeztetett, hogy az RMDSZ és az MPP csak Kovászna és Hargita megyében versenyzett, vagyis ott, ahol nem veszélyeztették a magyar képviseletet. Más helyen közös jelölteket állítottak, ennek köszönhetően az MPP olyan megyékben is önkormányzati képviselői és polgármesteri mandátumokat szerzett, ahol korábban soha nem nyert, így például Kolozs és Maros megyében. Emlékeztetett, hogy Szatmár megyében is négy polgármesteri mandátumot szereztek, ezért most már nemcsak Székelyföldön van jelen az MPP, hanem a Partiumban is, ami Biró Zsolt szerint azt jelenti, hogy kitörtek a regionális párt szerepköréből.
A parlamenti választásról azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a romániai magyarság lakossági számarányával azonos mértékű parlamenti képviseletet sikerült biztosítani, és ezzel megfordult az a 2000 óta tartó kedvezőtlen folyamat, hogy a romániai magyarok számarányukhoz képest kisebb mértékben mentek el szavazni. Fontosnak nevezte, hogy ezen a héten a parlament alakuló ülésén sikerült megszerezni azokat a szakbizottsági helyeket, amelyek révén az MPP parlamenti jelenléte nem csak formális lesz. Kiemelte, hogy a választási kampányban használt „megújulás\" jelszó nem csak üres szlogen volt, hiszen az RMDSZ képviselőházi frakciójában a 21 képviselő közül 14 az első mandátumát kezdte meg.
Úgy értékelte, hogy az új parlamenti többség nem feltétlenül a magyar érdekképviseletnek kedvez. Nem lesz könnyű eredményeket elérni a kisebbségi jogok terén a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a liberális ALDE alkotta koalícióval, de a szakbizottságokon keresztül növelhetik befolyásukat, hiszen ezekben a testületekben akár a mérleg nyelve szerepét is betöltheti a magyar érdekképviselet.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
szóljon hozzá!