2011. május 20., 06:412011. május 20., 06:41
Mint ismeretes, a szövetség országszerte 200 ezer emberhez szeretné eljuttatni az űrlapokat, amelyeken a választópolgárok életkörülményeire, az RMDSZ-szel szembeni elvárásokra, elégedettségre vonatkozó kérdések szerepelnek, illetve azt is firtatja a kérdőív, kire szavazna a válaszadó a legközelebbi önkormányzati választáson. Szabó Ödön azt mondja, az általuk csatolt űrlapon olyan kérdések szerepelnek majd, amelyek kifejezetten a Bihar megyei lakosságot érintik: ilyen például az önálló magyar színház létrehozásának ügye. Bihar megyében 20–22 ezer emberhez kopogtatnak be a szövetség kérdezőbiztosai a következő másfél-két hónapban, falvanként négy-öt ember foglalkozik majd az ívek eljuttatásával. Emellett civil konzultációt is tervez a Bihar megyei szervezet. A civil szférából ugyanis már több olyan problémafelvetés is érkezett, ami akár országos szinten is jelentőséggel bírhat – mondja Szabó Ödön. Példaként említette a nemrég alakult Várszövetség idősebb tagjainak jelzését, mely szerint az immár adóköteles nyugdíjak két százalékát nem lehet civil szervezetek támogatására fordítani. Szabó szerint ez azért jó felvetés, mert a legtöbb mai nyugdíjasnak még nem volt erre lehetősége, amíg még dolgozott és a fizetéséből adózott. Ugyanilyen érdekes felvetéseik vannak az egyházak által működtetett szociális civil szervezeteknek, amelyek sajátságos problémákkal szembesülnek munkájuk során.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!