
Felszámolta sepsiszentgyörgyi toborzóirodáját a rétyi fafeldolgozó üzemet működtető Holzindustrie Schweighofer, és a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója, Kelemen Tibor tudomása szerint az osztrák cég senkit nem alkalmazott az elmúlt hónapban.
2016. január 19., 18:532016. január 19., 18:53
Az érdeklődők ezentúl a vállalat rétyi székhelyén vagy elektronikus levélben nyújthatják be az önéletrajzukat, ám Kelemen szerint a faiparban érdekelt munkanélküliek számára mindkét változat nehézséget jelent.
Az igazgató úgy véli, az osztrák cég a fejvadászmódszert alkalmazza: begyűjti az életrajzokat, majd ezeket alkalomadtán felhasználja. Különben a befektető utoljára tavaly októberben közölt adatokat az alkalmazottai számáról, akkor közleményükben kifejtették, mintegy 300-an dolgoznak a rétyi fafeldolgozó üzemben, s ha maximális kapacitással üzemelnek, 650 személyt tudnak foglalkoztatni. Ennyi munkahelyet ígértek egyébként a beruházás kezdetekor is.
Tavaly ősszel két Kovászna megyei munkaerőbörzén is részt vett a vállalat, akkor összesen félszáz munkahelyet kínáltak, ám a munkavállalók részéről nem mutatkozott túl nagy érdeklődés. Kelemen Tibor akkor arról tájékoztatott, hogy sokan azért nem találják vonzónak a rétyi állásokat, mert a telep csak busszal vagy gépkocsival megközelíthető, másrészt a béreket is keveslik: információink szerint havi 1200–1400 lejt ajánl az osztrák cég. Az üzem beindításakor a szomszédos Rétyről is alkalmaztak, ám az ottani jelentkezők közül nem mindenki felelt meg az elvárásoknak, az írástudatlanokat nem vették fel.
A Holzindustrie Schweighofer korábban közölte, a rétyi feldolgozó 150 millió eurós befektetésből valósult meg, a cég képviselői pedig egy évvel ezelőtt, hogy a beszállítók révén összesen 2000 munkavállalót foglalkoztatnának a térségben. A gyár építését 2013 decemberében kezdték el 70 hektáros területen, az üzem évi kapacitása 800 ezer köbméter rönk.
Amint arról beszámoltunk, a nemzetközi környezetvédelmi szervezetek, köztük az amerikai Environmental Investigation Agency (EIA) tavaly októberben arra kérték az osztrák hatóságokat, hogy vizsgálják ki a Holzindustrie Schweighofer tevékenységét, mint mondták, bizonyítani tudják, hogy a vállalat illegálisan kivágott fát is felvásárol.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!