Bethlen Gábor: a követendő példa

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nagyenyeden befejeződtek a fejedelem tiszteletére rendezett emléknapok Bethlen Gábor iskolaalapító erdélyi fejedelemre emlékeztek a hétvégén Nagyenyeden és Torockószentgyörgyön a nagyenyedi Bethlen-napokon. Az ötödik alkalommal megszervezett rendezvénysorozaton idén nemcsak a nagy elődökre emlékeztek. A kollégium együttese 17. századi táncokat mutatott be (képünkön).

Benkő Levente

Benkő Levente

2006. május 08., 00:002006. május 08., 00:00

Ha valahol súlya van annak a két szónak, hogy templom és iskola, itt, Nagyenyeden, az Õrhegy lábánál nagy súlya van. Hiszen már nem a régi bástyákon, hanem azoknak a romjain állunk – fogalmazta meg Popa Tibor nagyenyedi református lelkész annak az ünnepi istentiszteletnek a zárómozzanataként, amelyen a patinás kollégium alapítójára, Bethlen Gábor fejedelemre emlékeztek egyházi és iskolai elöljárók, szülők, diákok, valamint meghívottak. A lelkész tulajdonképpen megerősítette mindazt, amit az idei, ötödik nagyenyedi Bethlen-napok vasárnapi istentiszteletén Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke prédikációjában sokszorosan hangsúlyozott. A püspök ugyanis Sámuel próféta könyvéből, illetve a zsidókhoz írt levélből merített igehirdetésében – egyebek mellett – kiemelte: „nem véletlen, hogy Bethlen Gáborra emlékezünk, és nem véletlen, hogy őrá emlékeznünk kell. Hiszen Bethlen Gábor volt az az iskolaalapító erdélyi fejedelem, aki Isten szavára figyelt, és aszerint cselekedett, aki élt hatalmával, de nem élt vissza vele. Mert Bethlen Gábor tudta, hogy egyszer majd el kell számolnia azzal, hogy Istentől milyen feladatot kapott, és hogyan sáfárkodott vele.” Pap Géza Bethlen Gábor példáját tartotta követendőnek, mint olyan felelős vezető személyiségét, aki iskolaalapító cselekedetével a jövő alapjait rakta le. „Amikor egy közösség ilyenképpen cselekszik, és komolyan veszi Isten szavát, akkor elkezdődik egy nemzet felemelkedése” – szögezte le az erdélyi püspök.
Az ilyenfajta összefogásnak több példáját felmutatta az idei ünnepségsorozat. Ilyen az iskola népi táncegyüttesének a fellépése, ahol az Erdély minden szegletéből érkező diákok bemutatták, hogy újra lehet tanulni a magyar táncokat és dalokat, ide tartozik az ifjúsági, illetve felnőtt tudományos ülésszak, amelyen különféle szakterületeken tanárok és diákok mutatták be tudásukat. Ilyen az iskolamúzeum most megnyílt részlege, amelyben 19. századi osztálynaplótól elkezdve ősi tanfelszerelések, könyvek és ősrégi iskolapadok idézik fel azokat az időket, amikor még Kőrösi Csoma Sándorok tanultak a kollégiumban. És ilyen a diákoknak az a reneszánsz előadása, amelynek keretében a református vártemplom Bethlen Gábor-udvarán 17. századi olasz, francia és angol táncokat mutattak be. Zenészek ugyan nem voltak, de az udvarmester bejelentése szerint „manapság már minden megoldható CD segítségével”, s bár a technika ördöge az egyházi elöljárók jelenléte ellenére is megviccelte a számítógépet, összességében minden kiválóan sikerült, a nagyérdemű publikum pedig elismerően tapsolva és bólogatva ismételgette: nem is lehetett olyan rossz Bethlen Gábor korában Erdélyben.
Az idei napok keretében felavatták Bakó Árpád néhai testnevelő tanár és országos atlétikai bajnok domborművét, Torockószentgyörgyön pedig a kollégium másik volt tanárának, Gáspár Jánosnak állítottak emlékkopját az ünnepi istentiszteletet követően.
Az iskola tantestülete nevében Szőcs Ildikó igazgató egyebek mellett azt a nagy feladatot emelte ki, amelyet a Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben alapított patinás intézmény oktatói vállaltak. „Köszönöm, hogy gyermekeiket kölcsönadják nekünk, és remélem, hogy nem okozunk csalódást” – mondta az igazgató. A nagyenyedi Varga Szabolcs egykori tanítvány és szárnyait bontogató idegenforgalmi szakember szerint nem lehet megbánni, ha valaki a Bethlen Gábor Kollégiumban tanul. „Én itt kaptam azt a többletet, azt az útravalót, amellyel elindulhattam a Székelyföldre tovább tanulni, és amellyel itthon próbálom megtalálni a megélhetést” – mondta a Krónikának a fiatalember.
„Munka azonban még bőven van” – mondta lapunknak Szőcs Ildikó. Az igazgató közölte: most folyik annak a feltérképezése, hogy menynyibe kerül majd az intézmény felújítása. „Nem merünk jóslatokba bocsátkozni, csak annyi bizonyos, hogy szakaszonként újítjuk fel az épületegyüttest” – mondta. Szerinte nemcsak a bethleni hagyaték okán vállalják ezt a hatalmas munkát, hanem azért is, mert a kollégiumban a gyermeklétszám nem csökken. A kollégiumban tanuló 800 gyermekből 130 bentlakó ellátását magyarországi, nyugat-európai és tengerentúli adományozók biztosítják, a költségek fedezéséhez pedig a tanárok saját zsebükből is hozzájárulnak. Tegnap ismertté vált az is, hogy az erdélyi református püspökség százezer erős lejjel járul hozzá a vasárnap felavatott konviktus további korszerűsítéséhez.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében
2025. szeptember 25., csütörtök

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül

Sokan szembesülnek azzal, hogy az elektronikus személyi igazolvány nem használható ügyintézésre, mivel a legtöbb intézmény nem rendelkezik kártyaolvasóval. Az új igazolványok nem tartalmazzák a lakcímet, ezért lakcímkártyára lenne szükségük.

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül
2025. szeptember 25., csütörtök

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön, két hónappal a szerződésben megszabott határidő előtt jóváhagyta a műszaki kivitelezési tervet az észak-erdélyi (A3) autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának utolsó 20 kilométerére.

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban

Két hálózsákot és két kabátot loptak el a Fogarasi-havasok gerincén túrázó német fiataloktól. A lopás miatt a német turisták kénytelenek voltak megszakítani útjukat.

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban