Az MCSMSZ hírlevele szerint május 8. óta a papok a bérmálási felkészítőn és az iskolai hittanórákon is felszólították a gyermekeket, hogy kérvényezzék nevük törlését a magyarórát is hallgatók listájáról.
„Határidőt szabtak a gyerekeknek. Leszögezték, kedden reggel nyolc órakor ők is ott lesznek az iskola titkársága előtt, hogy megnézzék, ki az, aki magyarórára megy, és ki az aki bérmálkozni szeretne” – áll a közleményben.
Hegyeli Attila, a csángó oktatási program vezetője elmondta, 46 gyermek járt ebben a tanévben magyarórákra a klézsei iskolában. A következő tanévre beiratkozottakkal együtt számuk 55-re gyarapodott volna. A plébános fellépése azonban eltántorította a gyermekeket a magyaróráktól. „Ismereteink szerint már harmincan nyújtottak be visszavonó kérést” – jegyezte meg Hegyeli. Nem tudott pontos választ adni arra a kérdésre, hogy mi kerül a naplóba a magyarórára beiratkozott, de a tanév vége felé visszavonó kérvényt benyújtó gyermekek neve mellé. „Ha valakinek nincsen elég jegye, a tanár nem zárhatja le a tanulmányi helyzetét” – mondja az általános szabályt Hegyeli, aztán ironikusan teszi hozzá, minden bizonynyal ezúttal rugalmas lesz az az igazgató, aki a magyarórák bevezetésekor a kákán is csomót keresett.
Solomon Adrián, a MCSMSZ elnöke lapunknak elmondta, ma véglegesítik egy püspöki kihallgatás időpontját. Arra kérik a püspököt, intse le a túlbuzgó papokat. Solomon megítélése szerint sok múlik ugyanis a plébános személyén. Példaként Magyarfalut hozta fel, ahol a hétvégén magyar közösségi házat avattak. A házat a magyarul nem is beszélő helyi plébános is megáldotta, és lehetővé tette, hogy a templomban is magyar szertartású misét celebráljanak.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.