Hirdetés

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?

elnök

A köztársasági elnöki hivatal, a Sándor-palota a Budai Várban

Fotó: Wikipedia

A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét. A parlament honlapjára felkerült szerdai dokumentumban Bujdosó Andrea frakcióvezető azt írta, kezdeményezik, hogy az Országgyűlés augusztus 10–11-i rendkívüli ülésének napirendi javaslata egészüljön ki a köztársasági elnök megválasztásával.

MTI

2026. augusztus 05., 19:292026. augusztus 05., 19:29

A Tisza-frakció nevében egyben javasolták azt is, hogy az államfőválasztás időpontja augusztus 11., kedd legyen. Az alaptörvény 17. módosításával Sulyok Tamás volt államfő mandátuma július 20-án 0 órakor megszűnt, jogköreit az alaptörvény rendelkezései szerint ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el.

A parlamentnek harminc napon belül kell új köztársasági elnököt választania. A kezdeményezést a Tisza-frakció éppen azzal indokolta, hogy az államfőt az alaptörvényben meghatározott határidőn belül tudják megválasztani.

Hirdetés

korábban írtuk

Sulyok Tamás aláírja az alkotmány módosítását, aminek nyomán megszűnik államfői megbízatása
Sulyok Tamás aláírja az alkotmány módosítását, aminek nyomán megszűnik államfői megbízatása

Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírja az alaptörvény tizenhetedik módosítását szombaton – közölte az államfő a Facebook-oldalán.

Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök választását az Országgyűlés elnöke tűzi ki, jelen esetben az elnököt helyettesítő Hallerné Nagy Anikó alelnök. A jelöléshez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása szükséges, és a jelölést az Országgyűlés elnökéhez a szavazás elrendelése előtt kell benyújtani.

Hivatalos jelölés még nem érkezett a posztra,

ugyanakkor július 19-én a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult az Országgyűlés elnökéhez, amelyben azt javasolták, hogy Polgár Judit sakkozót kérjék fel államfőnek. Magyar Péter miniszterelnök még aznap a Facebook-oldalán kiemelte, megtiszteltetésnek érezné, ha Polgár Judit elvállalná a felkérést, ő azonban egy nappal később bejelentette, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót.

korábban írtuk

Polgár Judit nem vállalja a Tisza felkérését a köztársasági elnöki pozícióra
Polgár Judit nem vállalja a Tisza felkérését a köztársasági elnöki pozícióra

Közösségi oldalán Polgár Judit azt írta, élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérést, rendkívül hálás érte, de nem vállalja.

A miniszterelnök az ezt követő időszakban Ruff Bálint, Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában találkozott Fülöp Botond ügyvéddel – aki Vidéki Prókátor néven hívta fel a sajtó figyelmét a kegyelmi ügyre 2024-ben –, majd Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel, akadémikussal, egyetemi tanárral beszélgetett „a nemzet sorskérdéseiről”, legutóbb, szerdán pedig Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökével találkozott.

A Mi Hazánk július végén azt közölte, hogy Tóth Máté energiajogászt javasolják a köztársasági elnöki tisztségre.

Az elnökválasztás menete

Az Országgyűlés a köztársasági elnököt titkos szavazással választja meg az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával:

  • ha az első szavazás eredménytelen, akkor a második szavazás során a két legtöbb szavazatot kapott jelöltre lehet szavazni, és nincs szükség kétharmados többségre;
  • ha a második szavazás is eredménytelen, akkor ismételt jelölés alapján új választást kell tartani.

A megválasztott köztársasági elnök a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba, ezt megelőzően az Országgyűlés előtt esküt tesz.

Magyar Péter miniszterelnök korábban arról is beszélt, hogy szeptembertől elindul egy átfogó alkotmányozási folyamat, így augusztusban átmeneti időre választanak köztársasági elnököt az új alkotmány elfogadásáig, amelyet népszavazás fog megerősíteni. Azt is jelezte, hogy az alkotmányozási folyamat során kikérik az emberek véleményét, és lehetőség lesz változtatni a köztársasági elnök megválasztásának szabályain is.

korábban írtuk

Miért félnek a kettős állampolgároktól?
Miért félnek a kettős állampolgároktól?

Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően

Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően
2026. szeptember 16., szerda

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?

Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?
2026. szeptember 16., szerda

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is

Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is
Hirdetés
Hirdetés