
Fotó: Gecse Noémi
Az elmúlt három év magyarellenesnek tekintett romániai megnyilvánulásainak a gyűjteményét mutatta be Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján.
2017. március 27., 14:302017. március 27., 14:30
2017. március 27., 15:022017. március 27., 15:02
Az EMNT által összeállított negyvenoldalas Transylvanian monitor a romániai sajtóban ismertetett 312 esetet mutat be a 2014 és 2016 közötti időszakból angol, román és magyar nyelven. Tőkés László a sajtótájékoztatón a romániai magyarellenességet az antiszemitizmushoz és romaellenességhez hasonlította. „Ez olyan fajtája a xenofóbiának, amely ellen egész Európában hadjárat folyik. A magyarellenesség felszámolása nélkül nem lehet demokráciáról beszélni Romániában” – jelentette ki a fideszes európai parlamenti képviselő.
Hozzátette, a magyarellenesség nemcsak a 19–20. század öröksége Romániában, hiszen a jelenség Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor rendszerének is az egyik tartóoszlopa volt. Tőkés László az autonómiaellenességet is a magyarellenesség egyik változatának tekintette. Veszélyesnek tartotta, hogy a román kormányok még csak párbeszédet sem hajlandók folytatni az autonómiáról, és a kérdést a nemzetbiztonságot veszélyeztető ügyként a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hatáskörébe utalják.
Úgy vélte, a nemzetállamok mellett a nemzeti közösségek is alkotó elemei az egyesült Európának, és aki az erdélyi magyarok ellen lép fel, Európa alapértékeit is támadja. Fontosnak tartotta, hogy a román politika magyarellenes megnyilvánulásaira az erdélyi magyarság ne válaszoljon románellenes megnyilvánulásokkal.
Szilágyi Zsolt megjegyezte: a kiadványban feldolgozott egyes esetek jelentékteleneknek tűnhetnek, az összkép azonban a kis ügyek nagy száma által válik nyomasztóvá. Az EMNP elnöke külön beszélt a marosvásárhelyi csendőrség tavalyi fellépéséről a székely szabadság napja résztvevői és szervezői ellen, és a kolozsvári csendőrség tavalyi és idei fellépéséről az Erdély-zászlót lobogtató EMNP-s politikusok ellen. „Kérjük a csendőrségtől, hogy semmisítse meg a büntetéseket, és kérjen bocsánatot. A kolozsvári március 15-ei felvonulást szervező RMDSZ-től pedig azt kérjük, hogy tisztázza: a csendőrség vagy az ünneplő tömeg oldalán áll” – fogalmazott a politikus.
Újságírói kérdésre Tőkés László tréfásan megjegyezte: azt is magyarellenes megnyilvánulásnak tartja, hogy Sorin Grindeanu miniszterelnök tanácsadójának nevezte ki Borbély Lászlót. Emlékeztetett rá, hogy az RMDSZ politikusa egy korrupciós ügy főszereplője volt, de a parlament nem járult hozzá, hogy az ügyészség őt is vizsgálja, így csak az ügy mellékszereplőit ítélték letöltendő börtönbüntetésre.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.