
Fotó: Videófelvétel
Már több mint három éve dolgozik egy kínai kivitelező egy 5,5 km hosszú, kétszer egysávos úton: a zilahi körgyűrűnek 2023 márciusában el kellett volna készülnie, de a munkálatok alig értek a feléhez, és szakemberek szerint könnyen előfordulhat, hogy a nyitás 2025-re tolódik.
2024. március 13., 16:182024. március 13., 16:18
A közútkezelő szakhatóságnak (CNAIR) a Közúti Műszaki Tanulmányok és Informatika Központja (CESTRIN) által összesített információi szerint a munkálatok fizikai állapota elérte az 51,61 százalékot.
Azonban az építők, valamint a bürokratikus akadályok miatt felhalmozódott késedelmek mellett az instabil terepviszonyok és a földcsuszamlások okozta problémák miatt az építkezés előrehaladása jelentősen megtorpant – írja a Hotnews.ro hírportál.
„Elméletileg 2024-ben megnyílhatna a körgyűrű, de sajnos a szerződésben rögzített ár, illetve egyéb műszaki és bürokratikus elemek aktualizálásának kérdésében a végtelen halogatás még nem oldódott meg. A CNAIR elkötelezettségének hiánya a kivitelező visszafogott erejével kombinálva könnyen oda vezethet, hogy a nyitás 2025-re tolódik” – áll a közúti és vasúti infrastruktúra fejlesztését árgus szemekkel követő egyesület YouTube-csatornáján közzétett videóhoz írt rövid szövegben.

Zöld jelzést kapott a kínai Sinohydro cég a bukaresti közlekedési minisztériumtól a zilahi körgyűrű 5,5 kilométeres szakaszának megépítésére. Ez lehet az az első – és egy időre valószínűleg az egyetlen – kínaiak által épített útszakasz Romániában.
A Zilahot elkerülő, 5,53 kilométeres út, bár rövid és mindkét irányban csak egy sávos (a felfelé vezető szakaszokon kettő), meglehetősen bonyolult, 5 völgyhidat és 5 hidat kell megépíteni, illetve az útszakasz mindkét végén körfogalmat kell kialakítani.

A kínai SYNOHIDRO és a román GOOD PROD S.R.L. cég konzorciuma építi meg a zilahi körgyűrűt – közölte Lucian Bode szállításügyi miniszter.
Mint ismeretes, ez az útszakasz volt az első Romániában, amelynek megépítésére kiírt közbeszerzési eljárásból kínai vállalkozás került ki győztesként. Egy másik eset az északi A0 jelzésű autópálya 3-as szakasza, ahol a China Civil Engineering Construction Corporation kínai cég 2023-ban írta alá a szerződést egy 2019-ben kiírt pályázatr nyomán.
E két példától eltekintve kínai építőipari vállalatok nem vesznek részt romániai projektekben, és nem is jelentkezhettek a 2021 után kiírt pályázatokon, miután a bukaresti hatóságok 2021-ben úgy döntött, hogy kizárják a kínai vállalatokat az infrastrukturális projektekre kiírt közbeszerzési pályázatokból. A döntés azonban csak az ezt követően indított új közbeszerzési eljárásokra vonatkozhat. A zilahi körgyűrű esetében a kínai Synohidro már 2020-ban aláírta a szerződést.

Lassan három éve dolgozik egy kínai vállalat Zilah körgyűrűjén – az alig 5,5 kilométeres útszakasz az első romániai infrastrukturális beruházás, amelyet a távol-keleti országból érkező cégre bízott az útügyi hatóság.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.
„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.
Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.
Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.
Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.
Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.
Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.
szóljon hozzá!