
Hamarosan újabb körgyűrűszakasz tehermentesítheti a zilahi forgalmat
Fotó: Pinti Attila
Zöld jelzést kapott a kínai Sinohydro cég a bukaresti közlekedési minisztériumtól a zilahi körgyűrű 5,5 kilométeres szakaszának megépítésére. A bejelentett korlátozásokból kiindulva ez lehet az az első – és egy időre valószínűleg az egyetlen – kínaiak által épített útszakasz Romániában.
2021. március 29., 09:122021. március 29., 09:12
A szaktárcahonlapján megtekinthető információk szerint pénteken adták ki az építési engedélyt a kínaiaknak a körgyűrű 5,535 kilométeres szakaszára. Az országos közútkezelő társaság (CNAIR) és a Sinohydro képviselői által 2020. július 31-én aláírt szerződés értéke áfa nélkül 185 538 106,56 lej.
további 84 hónapig pedig garanciát kell vállalnia. A szakaszon amúgy öt völgyhíd és két híd is épül.

A román kormány kizárná a kínai cégeket az infrastrukturális beruházásokra kiírt közbeszerzési pályázatokból, miután elfogadott erről egy emlékeztetőt – adta hírül hétfőn a román média.
Mint ismeretes, ez volt az első alkalom, hogy egy romániai útépítési liciten kínai cég került ki győztesként. Ez lehet ugyanakkor egy időre az utolsó is, miután Cătălin Drulă közlekedési miniszter nemrég bejelentette, hogy
Márpedig ez megtiltja többek között kínai cégeknek, hogy részt vegyenek infrastrukturális beruházásokat érintő romániai versenytárgyalásokon.

A kínai SYNOHIDRO és a román GOOD PROD S.R.L. cég konzorciuma építi meg a zilahi körgyűrűt – közölte Lucian Bode szállításügyi miniszter.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodăi atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica energetikai vállalat.
Románia visszacsúszott, Magyarország előrelépett az európai országokban regisztrált vásárlóerőt górcső alá vevő rangsorban.
A lakossági gázártámogatás jövő április elsején lejáró kormányzati támogatásának meghosszabbítását helyezte kilátásba Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
A jelenlegi 2699 lej nettó minimálbér egy két felnőttből és két gyermekből álló család méltó életviteléhez szükséges havi kosárérték 48,7 százalékát fedezi – irányította rá a figyelmet a szomorú valóságra az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat – jelentette ki Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn.
Keddtől a spanyolországi Valencia is szerepel a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér kínálatában, decemberben pedig további új járatok indulnak a Hargita és Kovászna megyében élők körében is nagy népszerűségnek örvendő légikikötőből.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
szóljon hozzá!