
Fotó: A szerző felvétele
2011. június 27., 15:472011. június 27., 15:47
“Természetes folyamat, hogy a partnerség a csatlakozáshoz vezetett” – fogalmazta meg Sándor Krisztina, idézve a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor idei mottóját: “Összenő, ami összetartozik”. Arra a kérdésre, hogy ha már évek óta együtt dolgoznak, miért csak most tették meg ezt a lépést, Soós Sándor adta meg a választ. “Jövőre lesz tíz éves az EMI. Mindig is partnerként tekintettünk a MIT-re. Azonban mindig egy független, más hangot megütő szervezet voltunk, és ez ezentúl is így marad. Próbáljuk a nemzeti vonallal erősíteni a MIT-et” – fejtette ki.
Kérdésünkre, hogy nem vet-e rossz fényt a MIT-re, hogy az EMI-re az évek során rátapadt a szélsőséges jelző, Sándor Krisztina határozott nemmel válaszolt. “Még több színt kap ettől a szervezet” – jegyezte meg. Ugyanakkor nem is kívánnak beleszólni az EMI későbbi megnyilvánulásaiba, mint hangoztatta, valamennyi tagszervezetnek autonómiája van. Az EMI egyébként rendszeresen elhatárolódik attól, hogy szélsőségesnek nevezzék megnyilvánulásaikat. Felvetésünkre azonban, miszerint akadnak olyan személyek a szervezetben, akik nyíltan zsidóznak, cigányoznak, Soós Sándor elmondta, fel szokták szólítani tagtársaikat a hasonló megnyilvánulások mellőzésére. Ugyanakkor fontosnak tartotta leszögezni, hogy a hasonló kijelentéseket nem EMI-sként teszik az érintettek.
A MIT-tagszervezetek száma az EMI belépésével ötre bővült. Eddig az unitárius fiatalokat tömörítő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), a református fiatalokat tömörítő Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ), illetve a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) állt a MIT-ernyő alatt. Az ifjúsági tanácsba egyébként csak országos szervezetek léphetnek be, az alapszabály szerint legalább négy megyei szervezetük kell hogy legyen, egyenként legalább 21 taggal.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!