Hirdetés

Befellegezhet a vidéki háziorvosi rendelőknek

Elégedetlenek a szakmai szervezetek a vidéken dolgozó háziorvosok pótlékainak tervezett változtatásaival. Vasile Blaga, az orvoskamara Szatmár megyei képviselője elmondta, nemhogy a beígért előnyöket nem garantálja az új rendszer, de kimondottan hátrányosan érinti a vidéken dolgozókat. 

Bíró Blanka

Pap Melinda

Babos Krisztina

2015. április 13., 19:262015. április 13., 19:26

Szatmár megyében 68 orvost érint a minisztériumi rendelet, ezek közül azonban mindössze háromnak nőne valamelyest a fizetése az új szabályzat révén. Mint megtudtuk, mindhárman 10 ezer főnél kevesebbet számláló városokban dolgoznak, ezek a települések pedig frissen kerültek fel a listára.

Vasile Blaga szerint érvényteleníteni kéne az új szabályzatot, és év végéig közösen kidolgozni egy olyan rendszert, mely mindenki számára megfelel. Az orvos szerint a szatmári kamara tagjai e hónap 16-án ülnek össze legközelebb, akkor részletesen megtárgyalják a kérdést, és valószínűleg arról is döntenek, hogy miként viszonyulnak az előnytelen módosításokhoz.

Érdeklődésünkre Blaga kifejtette: szerinte reális volna, ha a kritériumok közé bekerülne a nagyobb városoktól, illetve a járóbeteg-rendelőktől és a legközelebbi sürgősségitől való távolság, és nem ártana figyelembe venni az utak állapotát, valamint azt, hogy a páciensek között milyen arányban vannak az egészségbiztosítással nem rendelkezők.

Kifejtette, mivel az egészségügyi tárca folyamatosan azt nézi, hogy hol tudna spórolni, hasznosnak találná, ha a szóban forgó pótlékokat ezentúl nem az országos egészségbiztosítási alapból, hanem a közigazgatási minisztérium büdzséjéből fizetnék.

„Nem tartották be az ígéretüket”

Az egészségügyi minisztérium a két ünnep között jelentette meg a vidéki orvosok pluszjuttatásait megnyirbáló rendeletét, holott korábban szóban megígérte, hogy ezeket a tavalyi szintjén tartják, mondta el lapunknak Szabó Soós Klára. A Hargita Megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke kifejtette, márciusban ő is részt vett a minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár képviselőivel zajló egyeztetéseken, ahol többek között erről a kérdésről is megállapodás született.

„Nem tartották be az ígéretüket, a valóságtól elrugaszkodott egészségpolitikát folytatnak, kockáztatva, hogy nem fogják tudni lefedni az egész ország területét háziorvosi hálózattal, holott a mindenkori kormány kötelessége, hogy egyenlő esélyt biztosítson minden állampolgárnak, hogy hozzáférhessen az alap orvosi szolgáltatásokhoz. Abban a tévhitben élnek, hogy fenyegetőzéssel lehet szakembert fogni és helyben tartani” – fogalmazott a szaktárca intézkedése kapcsán a háziorvos.

Szabó Soós Klára elmondta, Hargita megyében jó a lefedettség, jelenleg 14 háziorvosi praxis betöltetlen, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes kisrégiók orvos nélkül maradtak, inkább arról szól, hogy a szakember a szomszédos településről jár át. A háziorvos hozzátette, beadványban figyelmeztették a minisztériumot és a biztosítót a további megszorítások veszélyeire, ha van rá politikai akarat, a rendeletet vissza lehet vonni vagy módosítani.

„Minden esetben, amikor a rendszeren módosítanak, kérjük a megvalósíthatósági és hatástanulmányokat, támaszszák alá, hogy az jót hoz a biztosítottnak, vagy érdekeltté teszi az egészségügyben dolgozókat. De ilyen tanulmányok általában nem készülnek, sőt az a rossz tapasztalatunk van, hogy szemrebbenés nélkül hazudnak” – jelentette ki a minisztérium intézkedése kapcsán Szabó Soós Klára.

Rossz az üzenet

Eddig sem kényeztették el a vidéki háziorvosokat, emlékeztetett a módosítások kapcsán Kerekes Jenő, az orvoskamara Kovászna megyei elnöke, aki maga is vidéken, Maksán dolgozik háziorvosként. Elmondta, az eddigi rendszer szerint különböző kritériumok alapján határozták meg, hogy a vidéken dolgozó orvosok esetében 10–30 százalék közötti összeggel növelik a fejpénz értékét.

Például figyelembe vették a legközelebbi sürgősségi ügyelettől való távolságot, hogy van-e vezetékes víz a településen, gázzal vagy fával fűtenek a rendelőben. Kerekes Jenő szerint a juttatás eddig sem volt nagy összeg, átlag 200 lejes pluszbevételt jelentett az orvosnak. Nagyobb juttatást, például akár 100 százalékos fejpénz-növelést a hátrányos helyzetű, elszigetelt településeken, többek között a Duna-deltában dolgozó orvosok kaphattak, de ebben a helyzetben kevesen vannak, Kovászna megyében például egyetlen település, Kommandó háziorvosa.

Most, hogy a feltételrendszert szigorították, kevesebben lesznek jogosultak a pluszjuttatásokra, magyarázta az orvos. „Ennek a rendeletnek rossz az üzenete. Eddig is az volt a politika, hogy állj meg a saját lábadon, és ha nem tetszik, állj tovább. Nem arra törekednek, hogy ösztönözzék az orvosokat, hogy vidéken vállaljanak munkát, hanem épp ellenkezőleg” – ecsetelte Kerekes Jenő.

Hozzátette, a háziorvos szakma általában nem vonzó, vidékre pedig egyáltalán nem akarnak menni az értelmiségi fiatalok, így az új szabályozással fennáll a veszély, hogy utánpótlás nélkül maradnak a falusi rendelők.

„Negatív ösztönzés” tapasztalható

Paul Şerban, a Vidéki Háziorvosok Egyesületének elnöke a Mediafax hírügynökségnek kijelentette: amennyiben a szaktárca nem módosítja rendeletét, egyre több háziorvos hagyhatja ott vidéki rendelőjét. Rámutatott: az épületek általában a helyi önkormányzatok tulajdonában vannak, és az orvosok többnyire bért fizetnek a használatukért. Ráadásul, emlékeztetett, a szaktárca arra kötelezte a háziorvosokat, hogy újítsák fel az ingatlanokat, ahhoz, hogy azok megfeleljenek az előírásoknak.

Eddig a több mint 4500 romániai vidéki háziorvos közül 3340 részesült a 10 és 30 százalék közötti pluszjuttatásban, mutatott rá Paul Şerban. Mint hozzátette, az új rendelet értelmében ezek több mint fele elveszíti jogosultságát, míg a továbbra is pluszpénzben részesülők csak a felét kapják majd meg az eddigi összegnek.

„Ahelyett, hogy szorgalmaznák, hogy az orvosok vállalják a vidéki munkát, egyfajta »negatív ösztönzés« tapasztalható, melynek következtében ezek otthagyják a vidéket, és beköltöznek a városba, vagy emigrálnak. A hatóságok arra játszanak, hogy nincs más finanszírozási forrásunk, mint az egészségbiztosítóval kötött szerződés, így kénytelenek vagyunk elfogadni, amit kínálnak” – idézi a Mediafax a Vidéki Háziorvosok Egyesületének elnökét. Şerban kifejtette, a szervezet azt szorgalmazza, hogy a szaktárca vonja vissza rendeletét, és az érintettekkel közösen dolgozza ki az új rendszert.

Ezzel szemben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár képviselői azt állítják, hogy az új szabályozás célja növelni a vidéki háziorvosok juttatásait. Rámutatnak, az új rendelet a munkakörülményeket veszi alapul, ezek függvényében alakul át a pontozás, például a Duna-deltában tevékenykedő szakemberek 200 százalékos pluszjuttatásban részesülnek majd az eddigi 100 helyett.

A háziorvosok képviselői cáfolatukban rámutatnak: a pontszám a legtöbb szakember számára nem teljesíthető, a 200 százalékos pluszjuttatásban például három orvos részesül majd, ugyanis ennyi szakember dolgozik még a Duna-deltában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés