2007. október 11., 00:002007. október 11., 00:00
A zászlórengeteg mintegy két héttel ezelőtt a megye új alprefektusának beiktatásakor szúrt szemet az eseményen jelen lévő Victor Paul Dobre közigazgatási és belügyminisztériumi államtitkárnak. „Kovászna Megye Tanácsának épülete olyan, mint egy nemzetközi szálloda” – jelentette ki akkor az államtitkár, aki hozzátette: csak Brüsszelben látott annyi zászlót, ahány a Kovászna megyei önkormányzat épületén található. Victor Paul Dobre kijelentette: a törvény szerint elég a román lobogó mellé az uniós zászlót kihelyezni, a többi tagállam jelképét csak ünnepekkor kell kitűzni. György Ervin tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: szóban szólította fel a Kovászna Megyei Tanács elnökét, illetve a hasonló helyzetben levő környezetvédelmi igazgatóság vezetőjét a lobogók eltávolítására. Míg a környezetvédelmi igazgatóság azonnal bevonta a fölösleges lobogókat, a megyei tanács nem tett eleget a felszólításnak, mondta el György Ervin, aki írásbeli figyelmeztetést küldött a tanács vezetőinek, amelyben 30 napi haladékot adott a probléma rendezésére. Ellenkező esetben pénzbírságra számíthatnak.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.