Hirdetés

Barangoljunk Székelyföldön! – tanórák másként

Önkormányzatokkal, oktatási intézményekkel, valamint a hegyimentő-szolgálattal együttműködve kívánja beindítani a Hargita Megyei Tanács a Barangoljunk Székelyföldön! elnevezésű projektjét a 2010-ben elindított Családprogram keretében.

Forró Gyöngyvér

2011. május 20., 06:442011. május 20., 06:44

A projekt célja a diákok identitástudatának, helyismeretének növelése. „Fontos, hogy ne csak albumba préselt száraz növényeket lássanak a diákok, hanem mozduljanak ki a természetbe is” – hangsúlyozta Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő. Hozzátette: a jövőben egyre inkább szeretnék bürokráciamentessé tenni a kirándulások engedélyeztetését, hiszen a nem négy fal között történő oktatásra szüksége van a diáknak és a pedagógusnak egyaránt. A tanfelügyelőség egyébként támogatja a program keretében tervezett kirándulásokat. A megyei tanács Családprogramja keretében ugyanakkor idén is szeretnék megrendezni a Székelyföldi Családok Napját.

„Ez a nap jó alkalom a családoknak a találkozásra, kikapcsolódásra, és nem mellékesen ilyenkor szakemberekkel is találkozhatnak az érdeklődők” – fejtette ki Kelemen Gábor, a Családprogram felelőse. A csütörtöki rendezvénybemutatón elhangzott, a Barangoljunk Székelyföldön! program országos viszonylatban az első példa arra, hogy megyei önkormányzatok felkarolják és támogatják az iskolás gyerekek kirándulásait. Dobos Orsolya, a program felelőse ugyanakkor arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy a kirándulásokat követően vetélkedőket is szeretnének szervezni: az elemisták számára rajzversenyt, míg az 5–8. osztályosok számára élménybeszámoló- és fotópályázatot. A Barangoljunk Székelyföldön! programhoz eddig harminc tanügyi intézmény csatlakozott Hargita megyében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés