Az egyesület elnöke szerint az olasz cég képviselője semmitől nem riad vissza, hogy elérje céljait. „Hazudott szeptemberben, amikor kijelentette, visszavonul, ha a népszavazás elutasítja a bányanyitást” – szögezte le Kovács. Mint ismeretes, a Gruppo Mineralli olasz cég már évekkel ezelőtt szemet vetett a Gyergyóditróhoz tartozó Újhavas-hegy gyomrában található szienitre. A felszíni fejtés megnyitásához szükséges 75 hektárnyi terület 20 éves bérbeadásáról szerződést kötött a ditrói közbirtokossággal, és megszerezte az Országos Altaljkincsek Hatóságának engedélyét is. A bányanyitást viszont a község lakosságának többsége ellenzi – ez derült ki a 2006. október elsején szervezett referendumon is. A népszavazás eredményéről Ditró önkormányzata hivatalos levélben tájékoztatta a Ditrău Minning Corporation – a Gruppo Mineralli romániai leányvállalata – projektmenedzserét Rocco Mazzaturát, aki alig fél évvel később visszatért a tervéhez. A tanácsülésen a Zöld Erdély közleménye szerint „ígért, fenyegetőzött, és sajnáltatta magát”, kijelentve azt is, hogy szerinte a népszavazás „nem a valóságot tükrözi”. „A falu népének az akaratát tiszteletben kell tartani” – szögezte le a Krónikának Bajkó Imre, gyergyóditrói tanácsos, aki azt is elmondta, ugyanezt közölték az olasz cég képviselőjével is. Rocco Mazzatura viszont a ditróiakkal újabb falugyűlésen akar találkozni, amelyet az önkormányzat július végére szervez.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.