
Fotó: Pataki Zoltán
Immár 22 éves hagyomány, hogy május első felében ünnepel a bánsági, azon belül a temesvári magyarság. A Szász Enikő színművész, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke által megálmodott Bánsági Magyar Napokat a Kettősség című, magyar képzőművészeket felvonultató képzőművészeti kiállítás nyitotta meg csütörtökön délután.
2017. május 05., 11:112017. május 05., 11:11
Szász Enikő főszervező szerint a tárlat címe olyan téma, amibe számos dolog, akár a kettős identitás is belefér. „Köztudott, hogy a Bánság többnemzetiségű vidék, nagyon sokan vegyes házasságban élnek, és úgy élik meg a saját identitásukat, kultúrájukat, mint aminek két összetevője van: a többségi és a kisebbségi” – fűzte hozzá Szász Enikő.
Bár az egyetlen közös nevező az etnikai hovatartozás – miközben a minőség sem elhanyagolható –, vegyes házasságban élő vagy vegyes házasságból származó, román nevű személyek is jelentkeznek a tárlaton. Sőt
Többek között kiállítottak jól ismert képzőművészek, valamint a temesvári Képzőművészeti Egyetem neves tanárai, de olyanok is jelen voltak, akik nemrég végezték el felsőfokú tanulmányaikat. Utóbbiak között szerepel Pataki Annamária szobrász, aki már tavaly is kiállított, idén pedig két újabb alkotással lépett a nagyközönség elé. Mindkettő natúr fából, épített technikával készült, és egyikhez sem készített vázlatot; a pillanatnyi hangulatára és a fantáziájára hagyatkozott.
„Jó lehetőség számomra, mivel magánkiállítást még nem engedhettem meg magamnak, egyrészt nincs annyi munkám, amivel megtöltsek egy galériát, másrészt pedig anyagilag is elég nagy dolog egy kiállítást lebonyolítani” – mondta Annamária, aki mindezek mellett annak is örül, hogy más képzőművészekkel is találkozhat, és szakértőktől hallhat véleményt a munkájáról.
A huszonöt képzőművész egyike a magyarul is kiválóan beszélő Christina Manderscheidt, aki másodszor vett részt ezen a tárlaton. Ő mesterképzős hallgató a Képzőművészeti Egyetemen, grafika szakon. Második alkalommal vesz részt ezen a közös kiállításon, idén egy fapáccal színezett grafikával készült. „A kiállítás jó lehetőség arra, hogy minél többen megismerjenek, és én is számos tehetséget ismerjek meg” – mesélte Christina. A kiállított munkákat Szekernyés János műkritikus, a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezetének elnöke méltatta.
Sőt a határokon is átnyúlik, mivel a Hagyománykeresőben című néptáncgálán a Szeged Táncegyüttes is fellép, a zenei aláfestést pedig a szabadkai Juhász Zenekar szolgáltatja.
A sokszínű programmal a szervezők lehetőséget adnak a nagyvárosi, illetve a vidéki környezetben tevékenykedő civil szervezeteknek, hagyományőrző csoportoknak a megismerkedésre, kapcsolattartásra, tapasztalatcserére. Emellett szeretnék felhívni a figyelmet a magyar etnikum létezésére, kulturális megvalósításaira, miközben a más nemzetiségűeket is megszólítják, mintegy jelezve, hogy az itteni magyarság minőségi módon járul hozzá a térség szellemi életéhez.
Farkas-Ráduly Melánia
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!