A térségben ez volt a második súlyos autóbaleset aznap, miután délután egy teherautó belerohant egy temetési menetbe Körösfeketetón; az ütközés következtében öt személy életét vesztette. A tizennégy személyt szállító kisbusszal az ellenkező irányú sávon ütközött a tehergépkocsi, mindkét jármű az útszéli sáncba fordult. Az ütközésben öt személy súlyosan, hat pedig könnyebben megsérült. Az első vizsgálatok alapján a balesetet a teherautó sofőrjének figyelmetlensége okozta.
A délután Körösfeketetó közelében történt szerencsétlenség hét sérültje továbbra is kórházi kezelésre szorul, de mindegyikük állapota stabil. A baleset áldozatai és a sérültek egyaránt körösfeketetói lakosok. A kolozsvári ideggyógyászaton ápolt két sérült állapota kielégítő, néhány nap múlva elhagyhatják az intézményt. A hármas számú klinikán levő sérültről a kórház nem szolgáltatott információkat. A bánffyhunyadi kórházban négy sérültet ápolnak mellkasi és fejsérülésekkel, egyiküknek a medencecsontja is eltört. A rendőrség szerint a balesetet a rossz látási viszonyok, a nedves úttest, valamint a megengedett sebességhatár túllépése okozta. A teherautó 55 esztendős sofőrje, Dumitru S. ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indult bűnügyi vizsgálat. A férfi az eljárás végéig nem hagyhatja el az országot. Hargita megyében a Nagyküküllőbe zuhant egy személygépkocsi kedden este Székelyderzs és Nagygalambfalva között. Az autót vezető, 27 éves édesanyát és a járműben ülő három- és négyéves fiait könnyebb sérülésekkel kórházba szállították. A rendőrök szerint a balesetet a nedves, csúszós úttest okozta.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.