2011. október 31., 07:122011. október 31., 07:12
A kiskorút fejsérülésekkel szállították a temesvári gyermekkórházba. Andreea Cinteză, a Temes megyei rendőrség szóvivője szerint szombaton este értesítették őket egy 10 és egy 11 éves, árvaházban nevelkedő gyerek eltűnéséről. A két kiskorúra tegnap reggel figyelt fel az egyik őr, amint a nyolc méter magas épület tetejéről próbáltak lemászni, azonban a kisebbik megcsúszott és lezuhant. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. Smaranda Marcu, a megyei gyermekvédelmi igazgatóság szóvivője szerint a két gyerek egy nagynénjéhez akart szökni, onnan az édesanyjukhoz szerettek volna eljutni. A szóvivő elmondta, az árvaház sürgősségi intézményként működik, ide viszik a családban bántalmazott gyerekeket. A két testvér júniusban érkezett, és folyamatban volt a procedúra, hogy visszaküldjék őket családjukhoz. A kiskorúak azért kerültek intézetbe, mivel anyjuk élettársa több ízben is bántalmazta őket.
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.