Hirdetés

Azomureș-ügy: nem adják fel a civil aktivisták

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Bár a Maros megyei környezetvédelmi ügynökség mérései alapján az Azomureş vegyipari kombinát által kibocsátott ammóniagáz szintje idén egyetlen alkalommal haladta meg a megengedett egészségügyi értéket, a légszennyezés ellen hónapok óta tiltakozó civil szervezetek nem bíznak a hatóságban és több intézménynél is feljelentették a vásárhelyi vállalatot.

Szucher Ervin

2016. március 02., 13:312016. március 02., 13:31

A Stop Azo! elnevezésű civil mozgalom vezetője, Hamar Alpár Benjámin szerint a Maros megyei környezetvédelmi ügynökség évek óta nem tesz egyebet, mint palástolgatja a kombinát törvénytelenségeit. Hasonlóan jár el a katasztrófavédelmi felügyelőség is, amelynek honlapja szerint a tavalyi szponzorai közé az Azomureş is felsorakozott.

Az ellenzők még kivárnak

Hamar Alpár emléztetett: az Azomureş törvénytelenül működött az év első napjaiban, ugyanis a Maros megyei környezetvédelmi ügynökség mindössze január 8-án bocsátotta ki az engedélyt. „Nyolc napig az üzem törvénytelenül működött, ami nemcsak a város lakóival és a hatóságokkal szemben, de a konkurenciával szemben is tisztességtelen\" – fejtette ki a civil aktivista.

A Stop Azo! vezetője örömmel tapasztalta, hogy az utóbbi hetekben már nem lehetett érezni a jellegzetes bűzt a városban, viszont panaszkodott a sokszor elviselhetetlennek bizonyuló hangszennyezésre. A vegyi üzem időnként akkora zajt produkál, hogy az a környező falvakba is jól elhallatszik. Hamar Alpár szerint valami még sincs rendben a kombinátban; gyanúját a műszaki igazgató egyik napról a másikra történt menesztése is felkeltette.

A kombinát működését ellenző csoport nem mond le a tiltakozó akciókról. Hamar Alpár azonban nyugalomra inti a vásárhelyieket; egyelőre megvárják a hatósági válaszokat, majd ezek birtokában márciusban újabb utcai tiltakozást szerveznek.

A környezetvédők szerint „megjavult\" a kombinát

„Jelentősen csökkent az ammóniakibocsátás. Szinte össze sem lehet hasonlítani a tavaly ilyenkor mért értékekkel\" – próbált megnyugtató választ adni Dănuţ Ştefănescu. A Maros megyei környezetvédelmi ügynökség vezetője kérdésünkre elmondta, hogy az új technológia bevezetése óta egyetlenegyszer fordult elő, hogy a környezetvédelmi ügynökség mozgólaboratóriuma a megengedettnél magasabb légszennyezést mérjen. „Ez február 3-án fordult elő, de akkor is csak egy fél órára\" – tette hozzá az igazgató. A labormérések szerint aznap a megengedett köbméterenkénti 0,300 milligramm helyett 0,375 milligramm ammónium került a levegőbe. Ezt egy kisebb műszaki gonddal magyarázták az Azomureş illetékesei.

Dănuţ Ştefănescu cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a mozgólaboratórium meghibásodása óta a méréseket a kombinátra bízták. „Egyetlen hétig volt hibás az autó, a tavaly ősszel, amikor a volt miniszter asszony Marosvásárhelyen járt. Amúgy éjjel-nappal működik és mér\" – kívánt pontosítani az igazgató. Ştefănescu szerint az sem igaz, hogy az Azomureş az év első nyolc napjában törvénytelenül működött volna. Elmondta: valóban január 8-án bocsátották ki a kombinát környezetvédelmi engedélyét, de addig az országos ügynökség jóváhagyásával folyt a próbaüzemelés.

Nem kell aggódni a szomszéd megyében

Egy csíkszeredai olvasónk jelezte, tudomása szerint azokon a napokon, amikor a marosvásárhelyi vegyi üzem a megengedettnél nagyobb arányban szennyezi a levegőt, a légszennyezés a szomszédos megyében is érzékelhető. Dănuţ Ştefănescu Hargita megyei kollégája, Domokos László viszont arról biztosított, hogy ilyesmi még nem fordult elő. „Eddig még senki nem panaszkodott, de a monitoring osztály mérései sem mutatták ki a légszennyezést\" – válaszolta a Hargita megyei környezetvédelmi felügyelőség vezetője.

Amint arról beszámoltunk, az utóbbi három évben a svájci tulajdonban lévő ipari kolosszus mintegy 240 millió eurós beruházást végzett. Románia egyetlen műtrágyagyáraként az Azomureş az ország mezőgazdasága által igényelt évi 1,75 millió tonna műtrágyájának a hatvan százalékát állítja elő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
Hirdetés