Az RMDSZ szerint nem történt nyomásgyakorlás

Feladta függetlenségét Szalacs polgármestere Tiltakozását fejezte ki a Magyar Polgári Szövetség Bihar megyei szervezete, miután kiderült: Szalacs polgármestere, Porsztner Sarolta – akit két évvel ezelőtt független jelöltként, de az MPSZ külső támogatásával választottak a község élére – belépett az RMDSZ-be.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. június 16., 00:002006. június 16., 00:00

Bihar megye
A közlemény szerint az MPSZ elítéli, és elhatárolja magát „azoktól a balkáni módszerektől, amelyek a romániai zsákmányrendszer eszközeit használva arra kényszerítették a függetlenként megválasztott Bihar megyei Szalacs község polgármester asszonyát, hogy beálljon az RMDSZ-Párt soraiba.”
Az MPSZ szerint a lépés a választók akaratának semmibevételeként értékelhető, és feltételezik, hogy az elöljáró nyomásgyakorlás eredményeként döntött úgy, feladja függetlenségét. „Bár a polgármester asszony azt mondta, önszántából döntött így, erős aggályaink vannak azzal kapcsolatosan, hogy mi vezetett ehhez a döntéshez” – jelentette ki a Krónikának Csuzi István, az MPSZ megyei szervezetének elnöke. – Ráadásul azért is visszás a helyzet, mert az RMDSZ több ízben is elítélte a politikai turizmust, azaz egy-egy tisztségviselő átülését egyik párt soraiból a másikéba. Most e hozzáállás ellenkezőjét véljük tapasztalni” – mondta Csuzi.
Másként vélekedik az ügyről Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke. „Tudomásom szerint a polgármester asszony már első nyilatkozatában is leszögezte: nem az MPSZ jelöltjeként választották meg. Most pedig kijelentette, önszántából lépett be az RMDSZ-be, miután rajtunk kívül többen is – például a liberálisok – megkeresték. A szalacsi embereknek az a legfontosabb, hogy béke legyen, nincs szükség arra, hogy a fejük felett döntsenek róluk. Azt hiszem, a szalacsiak jobban tudják, mi az érdekük, mint az MPSZ vezetői” – vélte lapunknak nyilatkozva Szabó. Az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke egyben cáfolta azokat a vádakat is, miszerint az RMDSZ-vezetésű Bihar Megyei Tanács hátrányos megkülönböztetéssel sújtotta volna Szalacsot. A községhez tartozó Ottománynak több mint egymilliárd lejt utaltak ki egy új művelődési ház megépítésére, Szalacson 600 millióból építettek új mellékhelyiséget az iskolának, két artézi kút fúrását támogatták, ezenfelül részt vettek a gázvezeték kiépítésében is, sorolta Szabó. „Szerintem a polgármester asszony azért lépett be az RMDSZ-be, mert látta, hogy függetlenként is élvezte az RMDSZ támogatását, és ezzel akarta meghálálni. Az MPSZ vádjait pedig az irigység diktálja, mivel Porsztner Sarolta végül mégsem az ő soraikba lépett be” – szögezte Szabó Ödön.
Az ügy főszereplője, Porsztner Sarolta kijelentette: amit tett, a falu érdekében tette. „Már korábban is megkerestek, én pedig két évig gondolkodtam. Most úgy döntöttem, a mandátumom felénél belépek, mivel így remény van arra, hogy többet sikerül majd tenni a faluért, mint eddig” – fejtette ki a Krónikának a polgármester. Ugyanakkor cáfolta, hogy nyomást gyakoroltak volna rá, és azt sem erősítette meg, hogy az általa irányított település hátrányos megkülönböztetést szenvedett volna. „Ezt csak akkor tudnám kijelenteni, ha pontos adatokkal rendelkeznék arról, hogy más, hasonló nagyságú települések mekkora támogatásban részesültek, de ilyen adataim nincsenek” – mondta el lapunknak a polgármester.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek