Hirdetés

Az összefogás ünnepe Kobátfalván

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A két évvel ezelőtti árvizektől alaposan megrongált óvoda felújításának befejezését ünnepelték a hétvégén a Hargita megyei Kobátfalván. Az épületet Király József kecskeméti vállalkozó költségén, mintegy kétmillió forintos összegből sikerült rendbe tenni. Az óvoda előtt a ménteleki Horváth Gyula készítette kopjafát állítottak az együttműködés és együvé tartozás jelképeként. Az emlékoszlopra Bányai Gábor, Bács-Kiskun megye tanácsának elnöke és Bunta Levente Hargita megyei tanácselnök együtt kötöttek nemzeti színű szalagot.

Gazda Árpád

2007. április 23., 00:002007. április 23., 00:00

A helység lakóit ugyanakkor ingyen vizsgálta meg a magyarországi, kecskeméti kórház orvosainak csoportja: a kultúrotthonban belgyógyászattal vagy bőrgyógyászattal is foglalkozó ideiglenes egészséügyi pontot rendeztek be. A kecskeméti orvosokat meglepte, hogy a helybéliek meglehetősen egészségtelennek számító életmódja ellenére itt kevesebb túlsúlyos személlyel találkoztak, mint Magyarországon. Dr. Nagy András főorvos, a Magyar Nemzeti Szívalapítvány elnöke másfélmillió forint értékű, a szívgyógyászatban csúcstechnológiának számító EKG Holter-monitort adott át a székelyudvarhelyi korháznak, illetve 200 ezer forintot Deák Lajosnak, a kobátfalvai Gálfi Sándor Általános Iskola igazgatójának. Az összegből az óvodába szerelnek fel fűtőtesteket. Négy szerényebb anyagi körülmények között élő kobátfalvai kisdiák ugyanakkor korszerű számítógépet kapott ajándékba, az iskolát pedig összesen hatszáz könyvvel és a környékbeli falvakat egy évre elegendő gyógyszerrel, vitaminnal látták el.
A kecskemétiek a 2005-ös nyikómenti árvizet követően kezdtek érdeklődni Kobátfalva iránt. Az Európa Jövője Egyesület tagjai gyűjtést szerveztek a kobátfalvai óvoda felújítására.

Kiss Előd-Gergely


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés