Hirdetés

Az önvizsgálat nem pénz kérdése

Kolozsvár: „Románia lassan húsz éve adós a politikai ítéletek semmissé nyilvánításával. Ez az ország nem akar szembenézni önmagával és közelmúltjával” – fogalmazott Raul Volcinski volt politikai elítélt tegnap azon a kolozsvári nyílt vitán, amelyen a kommunizmus politikai ítéleteinek megsemmisítéséről folyt eszmecsere. A kommunizmus bűneit vizsgáló romániai intézet (IICCR) szervezésében lezajlott beszélgetésen Volcinski úgy vélte: azzal, hogy 1990-ben elfogadták a politikai elítéltek kárpótlásáról szóló 118-as számú törvényt, még semmit nem oldottak meg, hiszen a jogszabályban előírt jogokat és juttatásokat csak porhintésként lehet értékelni.

Benkő Levente

Benkő Levente

2007. október 31., 00:002007. október 31., 00:00

„Sõt – tette hozzá – ezzel a jogszabálylyal az állam kifogta a szelet az igazi kárrendezés vitorlájából, mert a továbbiakban már senki nem figyelt arra, hogy a politikai ítéletekben rögzített bûntettek Romániában továbbra is érvényben maradtak. Az egykori elítéltek jogilag tehát továbbra is bûnösök.\"

Különben a Tãriceanu-kormány mai ülésének napirendi pontjai között szerepel az 1945. március 6. és 1989. december 22. között politikai okoból elítélt személyek rehabilitációját célzó törvénytervezet elfogadása. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint azonban a jelenlegi politikai felállásban nehezen lesz elfogadható a törvénytervezet, a mindenkori kormányzat szempontjából pedig az anyagi vonzat is gátolja a teljes körû jóvátételt.

A fórumon a Babeº–Bolyai Tudományegyetem színházi és filmmûvészeti karának elõadótanára, Doru Pop elmondta: Románia lakosságának 25–30 százaléka közömbös a kommunizmus iránt, 35 százalék visszasírja az 1989 elõtti idõket, a politikumot pedig egykori kommunista aktivisták és karhatalmiak uralják, akiknek nem érdeke a múlt tisztázása. Az IICCR a magyarországi, a lengyelországi és a litvániai példát tartja követendõnek. Ezekben az országokban ugyanis már a rendszerváltás utáni években semmisnek nyilvánították a politikai ítéleteket. „Romániához képest az volt a szerencsénk, hogy a rendszerváltás elején maga a még hatalmon levõ kommunista kormányzat fogadta el az ítéletek ejtését kimondó elsõ törvényt\" – árnyalta a képet Zinner Tibor, a volt politikai foglyok rehabilitálására létrehozott budapesti kormánybizottság társelnöke. „A rehabilitáció nem pénz, hanem politikai akarat kérdése\" – tette hozzá Zinner.

A nap zárásaként tegnap a Bánffy-palotában megnyílt az 1956-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak, valamint romániai vonatkozásainak emléket állító Sor(s)ok között címû kiállítás.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés