2007. november 12., 00:002007. november 12., 00:00
A hamarosan induló Interreg IV C nevű program keretében 1,5 millió euró hívható le. A pénzt Kovászna megye a magyarországi Baranya, Heves és Veszprém, a svédországi Varmland, a franciaországi Maine-et-Loire, az angliai Devon, az ausztriai Karintia, az olaszországi Abruzzo és a bulgáriai Pazardijk megyével közösen költheti el. Demeter János elmondta, a program révén olyan rangos építésztársaságnak lehetnek a vezetői, amelytől rengeteget tanulhatnak, hiszen sokkal jártasabbak a műemlékvédelemben. A társaság a következő időszakban több szakmai tanácskozást szervez, majd feltérképezi a részt vevő megyék épített örökségét: a műemléképületeket, vártemplomokat, kastélyokat, kúriákat és várromokat. Közösen készítik el ezek rehabilitálási terveit is, majd marketingszakemberek segítségével létrehoznak egy közös kulturális-turisztikai hálót, amelyet együtt népszerűsítenek a turisták körében. „Olyan turistákat szeretnénk a térségbe vonzani, akik megbecsülik és szeretik az épített örökséget” – hangsúlyozta a tanácselnök.
A Kovászna Megyei Tanács múlt héten konferenciát szervezett a megye egykori és jelenlegi főépítésze, az építészeti felügyelőség vezetője, műemlékvédelmi szakemberek, civil szervezetek és a történelmi egyházak vezetőinek a részvételével. A találkozón bemutattak egy listát Háromszék 82 rehabilitálásra szoruló műemléktemplomáról, ugyanis Demeter János szerint a legtöbb műemléképület egyházi tulajdonban van. Megállapodtak, hogy a háromszéki építészek és műemlékvédelmi szakemberek év végéig ennek alapján összeállítják annak a 10–15 ingatlannak a listáját, amelyek felújítását kezdeményezik a Regionális Operatív Program révén.
A program keretében a következő években 500 ezer és 25 millió euró közötti összeget lehet pályázni egy-egy ingatlan helyreállítására. Ugyanakkor a Nemzeti Vidékfejlesztési Program révén is szeretnének pénzt szerezni. A konferencián résztvevő építészek megállapították: sürget az idő, hiszen egy műemléképület felújítása megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése akár egy évig is tarthat, mivel a tervek mellett történelmi és biológiai tanulmányokra is szükség van.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy Kovászna megyében nincs elég építészszakember, aki műemléképületekkel foglalkozna. A tanácselnök viszont válaszában leszögezte: ezért is fontos, hogy Háromszék részt vesz az Interreg IV C nevű programban.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.