2007. november 16., 00:002007. november 16., 00:00
Csütörtökön Für Sándorné, az FBSA Transsylvania Kft. képviselõje ismertette a stratégiát, illetve márkatervet. Az elõadó beszámolt arról, hogy a háromszéki önkormányzat felkérésére a helyi igényekbõl kiindulva, és nemzetközi tapasztalatokra alapozva készítették el a dolgozatot. „Kovászna megye esetében szinte a semmibõl indulva kell turisztikát építeni. A megye stratégiai célja a minõségi turizmus megteremtése kell legyen\" – mondta a magyarországi szakember, aki úgy véli a tapasztalatok szerint a minõségi turista többet költ, mint a tömegturista, de ehhez fejleszteni kell az attrakciókat, illetve képezni kell a vendéglátókat. Pozitív képet kell sugározni a befektetõk és turisták felé, a negatív Romániai képpel ellentétben azt kell sugározni, hogy „ez a térség más\", mondta Für Sándorné. A természetközeli világot, a hagyományokat és értékõrzést kell népszerûsíteni, hiszen nem elég, ha az itt élõk tudják magukról, hogy jók, a turistákhoz is el kell juttatni ezt az üzenetet. Ezért Kovászna megye márkájaként ajánlották az „Élet fája – Természet világa\" jelszót, amelyet az elõadó meglátása szerint az önkormányzatnak kellene népszerûsítenie, a turistáknak pedig be kell bizonyítani, hogy valóban az ígért szolgáltatást kapják. A szakember programszervezésre ösztökélte a vendéglátókat, többek között a hagyományos technológiák bemutatását is ajánlotta, szerinte egy bolti kenyéren nevelkedett angol turista hajlandó ideutazni és pénzt költeni, ha például kenyérsütésen vehet részt. Demeter János, a Kovászna megyei Tanács elnöke lapunk kérdésére elmondta: „Az idegenforgalmi stratégia elkészítésével azért bíztak meg egy szakcéget, mert a helyiek érzelemmel túlfûtötten közelítenek a turisztikai fejlesztéshez, amiben nagy a hibaszázalék, ezért nem árt olyan szakemberekre bízni, akik hideg fejjel, kívülrõl látják a lehetõségeket\". Bonyolult jövõteremtõ munkáról van szó, „nem elég az, ha épített örökségünk van, és sok a medve Háromszéken, ahhoz, hogy versenyképes turizmust lehessen fejleszteni\", fogalmazott a tanácselnök, aki szerint a tavaszra elkészül a megye végleges turizmusfejlesztési koncepciója. „Az a kihívás, hogy tudunk-e mentalitást váltani, és megújulni, ki tudunk-e lépni a majd meglátjuk, még van idõ gondolkodásmódból, hiszen egyértelmû, nem az idõ hozza meg, hanem magunk kell megkeresnünk a megoldásokat\" – mondta Demeter János.
A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.
Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.