Hétfőn reggel fél kilenckor a szokásos nyüzsgés fogadja a látogatót a nagyváradi Igazságügyi Palota előtt és az épületben egyaránt. Az előcsarnokban taláros bírók, öltönyös ügyvédek és rengeteg „civil” – bizonyára peres felek – beszélgetnek, egy kék köpenyes bírósági alkalmazott hatalmas doszsziéköteget cipel egyik helyiségből a másikba. Bár egyáltalán nem olyan a hangulat, mintha bárki is sztrájkolna, Kolozsi Árpád ügyvédtől megtudjuk, a Bihar Megyei Ügyvédi Kamara tagjai is csatlakoztak a zugügyvédek elleni tiltakozásként meghirdetett két és fél órás munkabeszüntetéshez. „A sztrájk célja, hogy megtisztítsuk a szakmát az Alkotmányos Kamarák jogászaitól, akik törvénytelenül fejtenek ki ügyvédi tevékenységet” – közli Kolozsi Árpád.
Az egyik tárgyalóterem előtt fiatal ügyvédnő igazítja el ügyfeleit.
Miután elköszön tőlük, kolléganője megkérdezi: te mégis dolgozol? „Nem, csak tájékoztattam őket, tizenegyig én sem megyek be a tárgyalóterembe” – feleli az ügyvédnő. Kolozsi bevezet az egyik tárgyalóterembe is, ahol kérésére a bírónő megengedi, hogy néhány percet benn töltsünk. A bírói munka az ügyvédek távollétében is folyik, a bírók, ügyészek és a peres felek jelen vannak, a pulpituson jókora perirathalom. Egy taláros jogásznő sorban felolvassa a dossziék címét: amelyik ügyhöz szükséges az ügyvéd jelenléte is, elhalasztják, amelyikhez nem, az sorra kerül.
A folyosón várakozó ügyfelek többsége nem is tud a sztrájkról, mikor azonban megemlítem, hogy az ügyvédek beszüntették a munkát, egyikük fölcsattan. „Még ők sztrájkolnak? Mindegyikük márkás autóval jár, villát épít” – méltatlankodik mérgesen. Társa kissé megértőbb. „Nem most vagyok itt először, előfordult már, hogy az ügyvéd nem tudott megjelenni, ezért halasztani kellett az ügyet. Legfeljebb tovább várunk” – mondja beletörődve.
A fizető ügyfeleknek sem
dolgoznak
A tiltakozó akcióban részt vesznek a legtöbb erdélyi város ügyvédei: egyes helységekben a sztrájk ideje alatt teljesen felfüggesztik tevékenységüket, másutt csupán a hivatalból kirendelt ügyvédek nem vesznek részt a tárgyalásokon. Arad, Maros, Fehér és Hargita megyében a súlyos bűntények tárgyalásán sem jelennek meg az ügyvédek. Mircea Vicenţiu Şerb, az Arad Megyei Ügyvédi Kamara dékánja közölte, az ügyvédek csak a régebb elvállalt ügyeken dolgoznak a sztrájk idején. A Maros megyei törvényszéken a bírósági alkalmazottak értesítették a letartóztatott személyeket, hogy védőügyvéd hiányában ügyük tárgyalását elhalasztották. „Nem veszünk részt sem a fizető ügyfelek tárgyalásain, sem azokon, amelyekre hivatalból rendeltek ki. Azért döntöttünk így, hogy ne róhassák fel nekünk, hogy csak akkor dolgozunk, ha megfizetnek érte” – magyarázta Ioan Aflat, a Maros Megyei Ügyvédi Kamara elnöke. Temes, Kolozs, Szeben, Hunyad és Kovászna megyében csupán a hivatalból kirendelt ügyvédek hiányoznak a tárgyalótermekből.
Sztrájk miatt hagyták futni
a gyanúsítottat
Az ügyvédek egyedül Szatmárnémetiben folytatják tevékenységüket: bár egyetértenek kollégáik sztrájkjával, indokolatlannak tartják újabb tiltakozó akció kirobbantását a megyében – számolt be Valeriu Bancea, a Szatmár Megyei Ügyvédi Kamara dékánja. Szatmárnémetiben szeptember 18-ától tíz napig sztrájkoltak az ügyvédek, akik a tárgyalótermekben jelen lévő jogtanácsosok és jogi tanácsadó cégek alkalmazottai számának korlátozását kérték. A tiltakozó akció ötödik napjától az ügyvédek a bűnügyi tárgyalásokon sem jelentek meg. Emiatt szeptember 23-áról 24-ére virradó éjjel szabadlábra helyeztek egy 22 éves fiatalt, aki ellen lopás gyanújával folyt bűnvádi eljárás. Hivatalból kirendelt védőügyvéd hiányában ugyanis nem lehetett meghosszabbítani az előzetes letartóztatási parancsot. A szatmárnémeti ügyvédek sztrájkja szeptember 27-én ért véget, mivel a bírók teljesítették követeléseiket.
Törvénytelenül működő
kamarák
Amennyiben a főügyészség nem válaszol a tiltakozó akcióra, a sztrájk akár hétvégéig is folytatódhat. Mivel a hivatalból kirendelt ügyvédek hiányoznak a tárgyalásokról, a bírák kénytelenek lesznek szabadlábra helyezni azokat, akiknek az előzetes letartóztatási határideje lejárt. „Erre azonban nem biztos, hogy sor kerül: a reggeli hírekben azt hallottam, az ügyészség foglalkozni kíván a problémával” – jegyzi meg egy fiatal nagyváradi ügyvédgyakornok. Laura Codruţa Kövesi főügyész tegnap valóban kijelentette, tudomásul vette az Ügyvédi Kamarák Országos Egyesületének fenntartásait, és mindent megtesz azért, hogy megoldják a felvetett problémákat.
Kolozsi Árpád nagyváradi ügyvéd kifejtette, a sztrájk előzményét az Alkotmányos Kamarák létrehozása jelentette. Négy évvel ezelőtt ugyanis Pompiliu Bota ügyvéd bejegyeztette a Bonis Potra Alapítványt a dévai bíróságon, amelynek tevékenységi körében szerepelt többek között az ügyvédi kamarák létrehozása is. Az alapítvány hozta létre az Alkotmányos Kamarát, amelynek vezetője, Pompiliu Bota minden városban a már létező ügyvédi kamarákkal párhuzamosan működő kirendeltségeket nyitott. Ezekben olyan jogászok kaptak helyet, akik nem rendelkeznek ügyvédi képesítéssel, csupán a négyéves alapképzés után megkapott oklevéllel. „Az 1996/51-es törvény tiltja az alternatív ügyvédi kamarák működését, az alapítvány bejegyzési okiratait átvizsgáló bíró azonban állítólag rosszul nézte át az iratokat, ezért engedélyezte annak létrehozását – magyarázta Kolozsi. – Az Alkotmányos Kamarák ügyvédeinek tevékenységét elvileg nem kellene ismerniük a bíróknak, ám megtörtént, hogy ők is öszszejátszottak velük.” Az alapítvány létrehozására vonatkozó határozatot a Közügyi Minisztérium fellebbezése nyomán érvénytelenítették, a Bonis Potra azonban az Európai Emberjogvédő Bírósághoz (CEDO) fordult panasszal. A CEDO először jogtalannak ítélte az alapítvány megszüntetését, végül azonban az 1996/51-es jogszabály alapján elismerte a folyamat indokolt és törvényes voltát.
A sztrájk miatt késik Suba János perének tárgyalása
Gazda Árpád • Az ügyvédsztrájk miatt kellett novemberre halasztani a gyilkossággal vádolt Suba Jánosként ismert Ioan Bârsan gyimesbükki vállalkozó büntetőperének csíkszeredai tárgyalását is. Suba még 2003 decemberében a Gyimesközéploki diszkóban verte félholtra Szentes Szilárd lemezlovast, a fiatalember később belehalt sérüléseibe. A per közel három év alatt sem jutott el az alapfokú ítélethirdetésig, mi több, egy bírói tévedés következtében tavaly június óta Suba immár szabadlábon védekezhet. A tegnapi tárgyalási terminuson hat tanú jelent meg, szembesítésükre azonban nem kerülhetett sor. Suba bákói ügyvédjei ugyan jelen voltak, mert az ottani kamara a sztrájk enyhébb formáját választotta, hiányzott azonban a másodrendű vádlott, Görbe Imre csíki ügyvédje.
--------