
Europa Nostra-díjas lett a felújított válaszúti Bánffy-kastély
Fotó: Rostás Szabolcs
Europa Nostra-díjas lett a válaszúti Bánffy-kastély, az elismerés újabb jelentős kulturális és örökségvédelmi siker Kolozs megye számára.
2026. április 21., 13:512026. április 21., 13:51
2026. április 21., 15:532026. április 21., 15:53
Europa Nostra-díjat nyert a válaszúti Bánffy-kastély egyedüliként Romániából – ez a legnagyobb európai örökségvédelmi kitüntetés, amellyel 1978 óta jutalmazzák a kiemelkedő műemlékvédelmi projekteket és 2002-től az Európai Unió hivatalos örökségvédelmi kitüntetésévé vált, Európai Örökség-díjjá – közölte kedden Facebook-oldalán Vákár istván, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.
A felújítás nemcsak az épület régi pompáját és az épületet adta a közösségnek, hanem megerősítette épített örökségünk értékeit és a jövőbe vetett hitünket is. Nagy köszönet illeti Tulogdy László építészt, műemlékvédelmi szakembert és csapatát, akik a felújítás szakmai irányítását végezték, valamint a kivitelező céget a magas színvonalú munkáért” – olvasható Vákár István bejegyzésében.
Amint a megyei tanács közleményében szerepel,
A verseny neves örökségvédelmi szakértőkből álló zsűrije különösen nagyra értékelte azt, ahogyan a Kolozs Megyei Tanácsnak sikerült megvalósítania az épület restaurálására, megőrzésére és kiemelésére irányuló projektet: „A projekt bemutatja, hogyan lehet egy elhanyagolt arisztokrata birtokot újra beépíteni a közösség mai életébe. Integrált megközelítése az épületet, a kertet és a tájat koherens egészként állította helyre, egyúttal ösztönözve a hosszú távú gazdálkodást, a kompetenciák fejlesztését és az erős helyi elkötelezettséget vidéki környezetben”. Vákár István alelnök arra kérte a nagyközönséget, szavazzon, hogy az Europa Nostra-közönségdíjat is elnyerhesse a kastély.
A kastély csarnokának falait tölgy- és kőrisfából készült neoreneszánsz jellegű burkolat borítja
Fotó: Rostás Szabolcs
A kastély felújítását 2023-ban fejezték be, a beruházás 11,5 millió euróból hajtották végre. Az értékes ingatlant több mint öt év alatt sikerült restaurálni, az európai uniós forrásokból és a megyei tanács önrészéből megvalósult korszerűsítés során a kastély belső terei és külső homlokzatai is megújultak, és az egykori parkot, tavat is helyreállították.
A válaszúti kastély az egyik legfontosabb erdélyi nemesi família, a Bánffy család nyári rezidenciája volt. A Kastély Erdélyben szakportál leírása szerint az 1848-49-es forradalomban nagyon megrongálódott udvarház felújításából született 1859 után báró Bánffy Albert, majd fia, Bánffy Ádám megrendelésére. A 19. század második felében nyerte el jelenlegi formáját, legnagyobb értékét az épen megőrzött belső burkolatok képezik.
melynek két oldalfalán a magyar történelem jelentős pillanatait ábrázoló domborművek láthatók. A kommunizmus idején államosított épületben 2007-ig kisegítő iskola működött, majd használaton kívül állt.
A válaszúti kastély az egyik legfontosabb erdélyi nemesi família, a Bánffy család nyári rezidenciája volt
Fotó: Rostás Szabolcs
A közelmúltban több kolozsvári műemlék kapta meg a rangos elismerést:
A Krónikában nemrég beszámoltunk arról, hogy népszerű turisztikai célponttá vált nem csak a környékbeliek, hanem a Kolozs megyébe érkező belföldi és külföldi látogatók körében egyaránt a válaszúti Bánffy-kastély, amely 2024-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, idén pedig az Év Úti Célja országos turisztikai verseny jelöltjei közé is felkerült. Szalma Anna-Mária idegenvezetővel arról beszélgettünk, miként vészelte át az egykori nemesi lak a 20. század viszontagságait, hogyan zajlott a műemlék kastély és a hozzá tartozó öthektáros park helyreállítása, és milyen szerepet tölt be napjainkban a térség kulturális és turisztikai életében.

Népszerű turisztikai célpont a válaszúti Bánffy-kastély, amely idén az Év Úti Célja verseny jelöltjei közé került. Szalma Anna-Mária idegenvezetővel a kastély múltjáról, felújításáról és mai kulturális szerepéről beszélgettünk.

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!