A falu főterén álló kegyhelynél összegyűlt kétszáz emlékezőhöz szólva Bartalis Szélyes Pál helyi református lelkész hangsúlyozta: „Ezek a kövek az emlékezés, a megbékélés és az intés kövei is. Őrködjünk, hogy soha többé ne legyenek ilyen tragédiák.” A Maniu-gárda 1944. őszi székelyföldi garázdálkodásait Bardocz Csaba, Nagybacon község polgármestere, Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács bardoc–miklósvárszéki elnökségi tagja és Hoffmann István, a Magyar Polgári Szövetség erdővidéki elnöke foglalta öszsze, iskolások és pedagógusok rövid műsort adtak elő, a résztvevők pedig virágokat helyeztek el a vértanúk emlékművén.
1944. szeptember 26-án a Gavrilă Olteanu vezette Maniu-gárda tizenkét magyart gyilkolt meg Szárazajtán. Azzal vádolták őket, hogy szeptember 4-én segítették a visszavonuló német Thams-csoportot a román csapatokkal vívott tűzharcban, ezért felelősek tizenhárom román katona életéért. A gárdisták a 34 éves Gecse Bélát és a 35 éves Málnási Józsefet otthonukban lőtték agyon, az iskolaudvarra erőszakkal összeterelt falunépe szeme láttára lefejezték a 21 éves Nagy Sándort és testvérét, a 25 éves Andrást. Ugyanott agyonlőtték az 50 éves Szép Albertné Málnási Reginát és 49 éves férjét, a 38 éves Elekes Lajost, a 42 éves Szép Bélát, a 62 éves Szép Benjámint, a 62 éves Németh Gyulát és az 51 éves Németh Izsákot. A 38 éves Tamás László életét a tömeg közé lőtt sorozat oltotta ki. Nagy D. Józsefnek a golyók a fogsorát roncsolták szét, de sebeiből később felépült.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.