2011. március 28., 13:422011. március 28., 13:42
Tőkés azt állítja: tudomása van róla, a mai napig is nagy összegű magyarországi kormányzati pénzeket sikerül vagy próbál megszerezni a bihari RMDSZ némely tisztségviselője. Szorgalmazzuk, hogy a magyar kormány az elszámoltatási kormánybiztos hivatala keretében egy határon túli elszámoltatási kormánymegbízottat is nevezzen ki, aki a határ túloldalán elkövetett pénzügyi visszaéléseknek járna utána. Megemlítette: már több panaszt is előterjesztett ez ügyben, ilyenek „az érmindszenti Ady-központ, az erdélyi történelmi egyházaktól jogtalanul elsajátított budapesti ingatlan, továbbá a volt gencsi pap és feltételezett tettestársai által elsikkasztott magyarországi földpályázatok”.
Azzal a kéréssel fordul az erdélyi egyházakhoz, hogy az RMDSZ-szel kapcsolatosan kerüljék a kijárásos alapon működő, látszólagos kedvezményekkel járó anyagi-pénzügyi összefonódást. „Országunk törvényei szerint egyházainknak alanyi jogon kijár a román és a magyar költségvetés reájuk eső része. Éppen ezért nem anyagi kedvezmények és előnyök kijárásával, nem a „kegyosztó” RMDSZ pártos jóvoltából jogosultak hozzájutni az őket megillető pénzeszközökhöz.” - írja.
Hangsúlyozza: nem szabad hagyni, hogy az RMDSZ pénzosztó szerepköréből kovácsoljon politikai tőkét. Kijelentette: „Alkotmány biztosította autonómiájuk alapján az egyházak nem szorulnak az RMDSZ illetéktelen „közvetítésére”. Az RMDSZ és valamennyi párt legfeljebb abban illetékes, hogy az állami és költségvetési, a támogatói és – netalán – európai pénzek elosztásának törvényes voltát biztosítsák és ellenőrizzék – ezúton is elejét véve bármely korrupciónak.”
Tőkés úgy fogalmaz: véget kell vetni annak, hogy a magyar állam adományából származó nevelési-oktatási támogatás elosztásának – eddigi – monopóliumát az RMDSZ saját választási kampánycéljaira használja fel.
Az EP-képviselő hangsúlyozta: „a jövőnek tartozunk azzal, hogy szűkös pénzeszközeinket és anyagi erőforrásainkat, bármely politikai részrehajlástól és korrupciótól mentesen, nemzeti közösségünk javára kamatoztassuk”.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!