
Fotó: Thomas Campean
Folyamatosak a helyhatósági választásokkal kapcsolatos egyeztetések az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) udvarhelyi szervezetei között: a pártok közös polgármesterjelöltjét egy-két héten belül ismerhetik meg a szavazók.
2016. január 18., 19:562016. január 18., 19:56
Gálfi Árpád, az MPP udvarhelyi szervezetének elnöke elmondta, az MPP és az EMNP járt már külön úton, de helyi szinten úgy értékelik, hogy az RMDSZ ellenzékének a szavazóbázisát nem szabad kettéosztani, mint 2012-ben. „Úgy gondolom, egyesítenünk kell erőinket ahhoz, hogy eredményeket érjünk el az idei választásokon\" – magyarázta.
Mint mondta, a nagyobb városokban – ahol jelentősebb a románság aránya –, össze kell fogniuk a magyar pártoknak, viszont Udvarhelyen verseny lesz, amelyben nemzeti oldalként jelenik meg a polgári, illetve a néppárt. Ugyanakkor szívesen látják azokat az RMDSZ-tagokat is, akik az utóbbi időszakban kiábrándultak a szövetség politizálásából.
„Az MPP szerint Székelyudvarhelynek városgazdára van szüksége, mégpedig olyanra, akit érdekelnek a lakosok mindennapi gondjai, a város fejlődése\" – fogalmazott Gálfi. Rámutatott, olyan polgármesterjelöltet támogatnának, aki a polgáriak szerint megfelelő lenne arra, hogy lendületet adjon Udvarhelynek. „Amennyiben minden a tervek szerint halad, egy-két héten belül meglesz a közös jelölt, akit rögtön be is mutatnak majd a szavazóknak\" – tette hozzá.
Jakab Attila, az EMNP udvarhelyi szervezetének elnöke szerint csak közösen tudják felvenni a versenyt az RMDSZ-szel, „egy életképes alternatívát biztosítva a városlakóknak\". Úgy gondolja, korai konkrét jelöltekről beszélni, hiszen még véglegesíteni kell a két párt közötti megállapodást: pontosan milyen konstrukcióban indulnak a választásokon. „Fontos egy ütőképes tanácsosi csapattal előállnunk, amely a jövőbeni polgármester és a város támogatására szerződik\" – mondta Jakab.
Érdeklődésünkre, hogy a polgáriak vagy a néppártiak közül kerül-e ki a nemzeti oldal jelöltje, kijelentette: ez már csak technikai kérdés, ennél fontosabbak az elviek, vagyis a mostani városvezetésnél jobb alternatíva biztosítása.
Egyébként Székelyudvarhelyen az RMDSZ-ben belharc várható a polgármester-jelöltségért: Bunta Levente jelenlegi városvezetőnek Arros Orsolya közgazdász személyében akadt kihívója.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!